Termék Kategóriák
0 termék - Ft

Atipikus gyermek az osztályban – Mit tehet a pedagógus?

“A beilleszkedési és tanulási nehézségek terjedésének a fő oka, hogy hiányzik a pedagógusok módszertani felkészítése az eltérő fejlődésű tanulók tanításához.” – Gyarmathy Éva klinikai és nevelés-lélektani szakpszichológus, az MTA Pszichológiai Intézetének főmunkatársa.

Óvodai nevelés

A legfrissebb, 2018/2019-es KSH statisztika szerint A sajátos nevelési igényű (SNI)1 gyermekek aránya 3,0% az óvodások körében, 0,2 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál. Az érintett közel 10 ezer gyermek 82,2%-a integrált nevelésben részesül.

 

Általános iskola

Az SNI-tanulók száma 55,3 ezer fő, nagyjából megegyezik az előző tanévi létszámmal. A csökkenő általános iskolai tanulószám mellett arányuk 7,6%. Az SNI-tanulók aránya továbbra is Bács-Kiskun megyében a legmagasabb (13,3%) és Hajdú-Bihar megyében (4,7%) a legalacsonyabb.
Nemek szerint nagyobb lett az eltérés a sajátos nevelési igényű gyermekek arányában. Míg a lányok 5,3, addig a fiúk 9,8%-a sorolható az érintett kategóriába. A nemek szerinti különbség Bács-Kiskun megyében a legnagyobb (leány: 9,5%, fiú: 17,0%) és Szabolcs-Szatmár-Beregben a legkisebb (leány: 3,6%, fiú: 6,4%).
Az általános osztályokban integráltan oktatott SNI-tanulók száma 1,2%-kal, 39,3 ezer főre nőtt, ezzel arányuk az SNI-tanulókon belül 71,1%-ra emelkedett. Megyénként továbbra is jelentősek az eltérések: míg Győr-Moson-Sopronban (82,9%) az országos átlagot jelentősen meghaladja, addig Budapesten ez az arány 56,8%. A külön osztályban oktatott SNI tanulók száma közel 300 fővel, 16,0 ezerre csökkent.

 

Középfokú oktatás

Az előző évek tendenciáját folytatva a középfokú oktatásban tanuló SNI-tanulók aránya 0,4 százalékponttal, 5,7%-ra nőtt a 2017/2018-as tanévhez képest. A szakiskolák és készségfejlesztő iskolák kivételével – ahol kizárólag a sajátos nevelési igényük miatt a többi tanulóval együtt haladni nem tudókat oktatják – a többi iskolatípusban szinte minden SNI-tanuló integrált oktatásban részesül.

 

Mit tehet a pedagógus?

A statisztikákból egyértelműen kiderül, hogy az általános iskolákban a legmagasabb az SNI-s gyermekek aránya, illetve az integráltan oktatott atipikus (átlagostól eltérő) nevelési igényű gyermekek aránya is folyamatosan növekszik. A pedagógusok rendelkezésére álló eszközök és módszertani anyagok száma és elérhetősége viszont korlátozott.

 

Ebben kíván segítségükre lenni új kiadványunk, hiszen a BTM-es, SNI-s gyermekek könnyebben tanulnak, ha számukra megfelelő feladatokat kapnak, amelyek lekötik őket és érthetően magyarázzák el számukra az adott témakört. Megfelelő információval, háttértudással, módszertani ötletekkel, személyre szabható dokumentummintákkal és óravázlatokkal a pedagógusok egyszerűen adhatnak a gyerekeknek egyéni fejlődésüket a leginkább szolgáló feladatokat.

 

A diagnosztizálás – Magatartási problémák

Súlyos magatartási problémák az iskolában

Tanulási problémák – Matematika

 

 

© Raabe Klett Kft. | Minden jog fenntartva | Tel: +36 1 320 8632 | Email: raabe@raabe.hu | 1116 Budapest, Temesvár u. 20. I. épület I. emelet