Adatkezelés a köznevelési jogszabályok alapján – A pedagógusok és egyéb alkalmazottak titoktartási kötelezettsége

Az Nkt. 42. § (1) bekezdése rögzíti, hogy

• a pedagógust,
• a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottat, továbbá
• azt, aki közreműködik a gyermek, tanuló felügyeletének az ellátásában,

hivatásánál fogva harmadik személyekkel szemben titoktartási kötelezettség terheli a gyermekkel, a tanulóval és családjával kapcsolatos minden olyan tényt, adatot, információt illetően, amelyről a gyermekkel, tanulóval, szülővel való kapcsolattartás során szerzett tudomást.

E kötelezettség a foglalkoztatási jogviszony megszűnése után is határidő nélkül fennmarad.

(Tehát főszabály szerint univerzális, feltételhez és időkorláthoz nem kötött védelmet élveznek ezek a személyes adatok.)

A titoktartási kötelezettség viszont nem terjed ki a nevelőtestület tagjainak egymás közötti, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjaival történő, a tanuló fejlődésével összefüggő megbeszélésre.

Ez a kivétel teljesen életszerű, mert a nevelőtestület tagjai nem jutnának a számukra szükséges információk birtokába, nem tudnának szükség esetén együttesen, kollektíven megfelelő döntéseket hozni egy gyermekkel, tanulóval kapcsolatban, ha a rendelkezésükre álló részinformációkat el kellene titkolniuk egymás elől.

Képzeljük el azt a szituációt, amikor csak egyetlen pedagógus tud róla, hogy a tanuló folyamatosan romló magatartását, teljesítményét egy súlyos otthoni, családi krízis okozza, például az, hogy a szülei bántalmazzák, de ezt az érintett fegyelmi ügyének tárgyalása során nem hozhatná kollégái tudomására, akik így az információ hiányában döntenének.

Emellett érdemes azt is figyelembe venni, hogy a nevelőtestület valamennyi tagját terheli a fent ismertetett, szigorú titoktartási kötelezettség, az egymással megosztott információkra nézve is, így a személyes adat a továbbítás ellenére sem kerül ki a védelem alól.

Felvetődhet viszont egy nehéz kérdés, melyre a jogalkotónak szintén választ kellett találnia. Mint láthattuk, a nevelőtestület tagjai egymással megoszthatnak információkat a gyermekkel, tanulóval kapcsolatosan, ellenben mindezt kívülállók számára alapvetően nem tehetik meg. Mi a helyzet azonban akkor, ha a gyermek nevelésében leginkább érintett személyről, a szülőről van szó? Különösen abban a szituációban jelenthet ez a kérdés dilemmát, amikor például a szülővel megosztott információ valamilyen módon hátrányt okoz a gyermeknek.

(Sajnos társadalmi szinten ismerős lehet a fent már példaként hozott gyermekbántalmazás esete, melynek szóvá tétele félő, hogy a szülőben újabb agressziót vált ki.)

A jogalkotó ezt a kérdést az Nkt. 42. § (2) bekezdésében igyekezett rendezni, amikor kimondta, hogy

A gyermek és a kiskorú tanuló szülőjével minden, a gyermekével összefüggő adat közölhető, kivéve, ha az adat közlése súlyosan sértené a gyermek, tanuló testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődését.

Amint láthatjuk, főszabály szerint a szülőnek jogában áll a gyermekével kapcsolatos információkhoz jutni, azonban a gyermek védelme érdekében meghatároz egy kivételt a törvény szövege („az adat közlése súlyosan sértené a gyermek, tanuló testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődését”), mely általános fogalom, feltétel teljesülését mindig a konkrét eset tükrében kell vizsgálni.

Az olyan szélsőséges problémáknál azonban, mint a példaként említett gyermekbántalmazás, nyilvánvalóan kiszolgáltatott helyzetben van a gyermek, és védelemre szorul, amit viszont az Nkt. eddig ismertetett szabályai nem képesek számára biztosítani. Ráadásul azt is érzékelhetjük, hogy ebben az esetben a titoktartási kötelezettség alapvetően a gyermek érdekeivel ellentétes hatást váltana ki, mivel a pedagógus nem értesíthetné az illetékes szerveket a problémáról.

Nem meglepő tehát, hogy az Nkt. 42. § (3) bekezdése egy újabb kivételt enged a titoktartási kötelezettség alól. A pedagógus, a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazott ugyanis a nevelési-oktatási intézmény vezetője útján köteles a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 17. § (2) bekezdésében foglaltak szerint eljárni. Ebben a helyzetben az adattovábbításhoz az érintett, valamint az adattal kapcsolatosan egyébként rendelkezésre jogosult beleegyezése nem szükséges.

Itt nem csupán lehetőségről, hanem kötelezettségről beszél a normaszöveg: a gyermek védelme érdekében a pedagógus vagy a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazott köteles segítséget kérni a nevelési-oktatási intézmény vezetője útján az illetékes szervektől, és ilyenkor az érintett hozzájárulásának hiánya sem akadályozhatja eljárását, tekintettel arra, hogy a törvény szövege kifejezetten felhatalmazza erre. Fontos idézni a hivatkozott Gyvt. 17. § (2) bekezdését, hogy lássuk, pontosan milyen kötelezettség terheli az adatkezelőt.

A jogszabály kimondja, hogy az ugyanezen szakasz (1) bekezdése által tételesen felsorolt személyek és intézmények, így többek között a köznevelési intézmények

• kötelesek jelzéssel élni a gyermek veszélyeztetettsége esetén a gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó szolgáltatónál, valamint
• hatósági eljárást kezdeményezni a gyermek bántalmazása, illetve súlyos elhanyagolása vagy egyéb más, súlyos veszélyeztető ok fennállása, továbbá a gyermek önmaga által előidézett súlyos veszélyeztető magatartása esetén.

Szerző: Dr. Jámbor André

A cikk teljes egészében az Joggyakorlat a közoktatásban című kiadványunkban jelent meg.