Hiperaktív, figyelemzavarral küzdő gyerekek társas készségei

 

Az ADHD elsődleges tünetei (hiperaktivitás, impulzivitás, figyelemzavar) mellett szinte minden esetben fellelhetőek társas nehézségek is az érintett gyerekeknél. Cikkünkben számba vesszük ezeket a nehézségeket, valamint összefüggésüket az elsődleges tünetekkel. A szociális készségek sérülése együtt járhat a negatívabb megítélésükkel a kortárs közösségükben. Az elmúlt évtizedekben számos tanulmány, kutatás született arról, hogy az ADHD-s gyerekek társas elutasítottsága magas, kortársaik kevésbé fogadják el őket. Ez nem csak nehezebbé teszi mindennapi életüket, de a tanulmányi eredményeiket is hátrányosan befolyásolja. Milyen lehetőségei vannak a pedagógusnak a társas elfogadottság növelésére? Mit tehetünk, hogy ezeknek a gyerekeknek könnyebbé tegyük a beilleszkedést, és ezáltal az jóllétüket elősegítsük? Cikkünkben erre is igyekszünk megoldási lehetőségeket kínálni.

 

A pedagógusok lehetőségei a társas elfogadottság növelésére

 

A szocializáció a társadalomba való beilleszkedés folyamata, amely során az egyén megtanulja megismerni önmagát és környezetét, elsajátítja az együttélés szabályait, a lehetséges és elvárt viselkedésmódokat. A szocializáció során a kultúra különféle modellje, elvárása, erkölcsi és illemszabálya, szokása viselkedésünk részévé válni. A szocializáció során valósul meg a kulturális átörökítés folyamata. Bár e folyamatban döntő szerepe a gyermekkornak van, a tágabb értelemben vett szocializáció az egész életet átszövő folyamat.

 

A szocializáció elsődleges színtere a család, és tartalma az intim kapcsolati minták működése, a kommunikáció képességének kialakulása, az identitás meghatározása, az alapvető viselkedési szokások kialakulása. Itt élmények, személyes tapasztalatok alapján tanulunk: az ott jelen lévő személyek nem helyettesíthetők, és a világértelmezés alapjai e terepen teremtődnek meg.

 

A másodlagos szocializáció legfontosabb színhelye az óvoda–iskola, célja, hogy a tanulók elsajátítsák azokat az információkat, készségeket, értékeket, amelyeket a társadalom fontosnak tart. Ezeken a helyeken az embert elsősorban a tulajdonságai alapján értékelik, és az elvárásokat, a normákat egyre inkább elvonatkoztatják a konkrét személytől. Az egyénnek meg kell tanulnia együttműködni másokkal, megfelelnie külső elvárásoknak, kialakítania a viselkedés szabályait.

 

Már a kisgyermekkor végétől, de különösen az iskoláskorban egyre nagyobb szerephez jut a kortárscsoport. Az iskola az egyén számára különös szituációt hoz létre: éveken keresztül, nagyjából azonos rend szerint, napjának nagyobb részét vele azonos korú, helyzetű, tevékenységű emberek között tölti, velük kölcsönhatásban tanulva, formálódva. Ez az időszak a normák és értékek beépülésének időszaka.

 

Az iskolának – mint másodlagos szocializációs színtérnek – az utóbbi évtizedekben jelentősen kibővültek a funkciói. Ez a jelenség döntően a család szocializációs szerepének csökkenésével magyarázható. A család hagyományos nevelői funkciói megváltoztak: a szülők kevesebb időt tudnak együtt tölteni gyermekeikkel, megfigyelhetők a szülői emocionális nevelés hiányosságai. Bagdy Emőke és Telkes József szerint a korábbi, hagyományos funkció (a személyiségfejlődésben betöltött evolutív, személyiségfejlesztő funkció és az oktató, ismeretátadó funkció) mellett új, járulékos szerepek egészítik ki a pedagógusi funkciókat.

 

Ezek:

• a családi szocializáció mulasztásaiból származó reedukatív-korrekciós, vagy más néven terápiás funkció,
• zavarfelismerés, szűrés,
• familiáris, rekreációs funkció (családgondozó, családterapeuta),
• a gyermek személyiségfejlődési, illetve magatartási zavarainak helyrehozása (pszichoterapeutai funkció).

 

A pedagógusoknak a fentiek szellemében rengeteg új feladattal kell azonosulniuk, s felnőni ezekhez az összetett (pszichológiai-pszichiátriai-szociológiai-pedagógiai) és széles szakmai tudást igénylő szerepekhez. A közoktatási intézmények szocializációs folyamatban betöltött szerepének növekedéséből következik, hogy kiemelt jelentősége van a pedagógusok szocializációról, viselkedéstanulásról, viselkedészavarokról való speciális tudásának.

 

Különösen fontos a pedagógusok szerepe a szocializáció során abból a szempontból, hogy a gyermekek számára ő a modellként szolgáló szocializációs személy. Nagy a kontrolláló, szankcionáló hatalma, presztízse, így nagyon valószínű a viselkedésének utánzása.

 

A pedagógus viselkedését modellálják a gyerekek ADHD-s társukkal szemben is, így még nagyobb jelentősége van, hogy a pedagógus megfelelő empátiával, szakmailag helyesen közeledjen az ADHD-s gyermek felé.

 

A pedagógus értékelő megnyilvánulásai mintát nyújtanak a gyerekeknek arra vonatkozóan, hogy hogyan viszonyuljanak társaikhoz. Akit gyakran dicsér a pedagógus, azt a többiek is elismerik, szívesen barátkoznak vele, kedvezőbb pozíciót tud betölteni a csoportban, tehát a pedagógus viselkedése a csoport struktúrájának első számú alakítója.

 

A cikk tovább folytatódik az Egyéni fejlesztés, személyre szabott nevelés című kiadványunk októberi kiegészítő kötetében.