Termék Kategóriák
0 termék - Ft

Tanulókártya Projekt a távtanulás döccenői miatt

Bizonyos helyzetekben a legegyszerűbb megoldásokkal kell a tanulástámogatást a csúcsra járatni. Ilyen helyzet a koronavírus-járvány, ami miatt a 2019/2020-as tanév második félévének nagyjából a fele távoktatásba fordult. Erre a helyzetre nem volt felkészülve az oktatás, még a magyarországinál fejlettebb oktatási rendszerek sem teljesen, így nagyon sok hiány, elmaradás keletkezett. Részletet közlünk Gyarmathy Éva klinikai és nevelés lélektani szakpszichológus (Természettudományi Központ Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetének tudományos főmunkatársa) írásából – a teljes cikk az Egyéni fejlesztés, személyre szabott nevelés című kiadványunk augusztusi kiegészítő kötetében olvasható.

 

“Számos kiváló szakértővel, több intézmény összefogásával elindítottuk a Tanulókártya Projektet. A tanulókártyáknak nevezett eszközök kidolgozását a járvány miatt kialakult helyzet motiválja. Miközben a gyerekek nagyjából 10 százaléka az otthoni tanulás során jobban tud haladni, mint az osztályteremben, a tanulók nagyjából 30 százaléka, jellemzően a hátrányos helyzetű gyerekek, diákok, nem jutnak hozzá a távtanításhoz, és jelentősen lemaradnak. Ezért az iskolai tananyag elsajátításának és gyakorlásának megkönnyítésére kérdés–válasz és feladat–megoldás típus tanulókártya-csomagokat készítünk, amelyek kvízjátékra használhatók, de emellett sokféle társasjátéknak is részévé tehetők.”

 

Aktuálisan az a legnagyobb probléma, hogy ősszel azok a diákok, akik a távoktatásban nem tudtak részt venni, a féléves hiány miatt a szokásosnál is nagyobb hátrányból indulnak. Valószínűsíthető, hogy sokan nem is tudják majd behozni a lemaradásukat, ezért nyáron kell a tanulásba bevonni őket. A Tanulókártya Projektet ez a probléma hívta életre. Gyors és hatékony nyári tanulásra kell felkészülni úgy, hogy a gyerekek ne éljék meg büntetésként a tanulást, és motiváltak legyenek. Ez pedig legjobban a játékokon keresztül oldható meg, különben elég nagy, és jogos ellenállást válthat ki náluk a vakáció elvétele. Ezért választottuk a játékalapú és játékosított tanulást.

 

A tanulókártyák sokféleképpen alkalmazhatók, akár maximális szinten játékosítottan, akár a fentiekben bemutatott megoldásokhoz is felhasználhatók, de alkalmasak digitális formában történő tanuláshoz is.

 

Nincsen szükség feladatlapokra, nem kell digitális eszköz, elég, ha a szokásos társasjátékokhoz kapnak a gyerekek tanulókártyákat. A kártyák bárhova eljuttathatók digitálisan és papír formában is. Kinyomtathatók, laminálhatók, de szimpla papírlapokként is használhatók bármilyen mennyiségben. Lehet intézményekben és a családokban is használni.

 

A tanulókártyák, bár a tananyagot dolgozzák fel, nem tantárgyfüggőek, hanem komplex ismeret- és képességköröket céloznak meg. Nem követik mereven az évfolyamokat, de nagyjából életkori szintek szerint készülnek a kialakított moduláris rendszerben, vagyis az 1–2., 3–4., 5–6., 7–8., 9–10., 11–12. osztályosoknak egyazon tanulókártya-csomagok állnak rendelkezésre a tanuláshoz, gyakorláshoz.

 

 

A szintek azonban csak tájékoztató jellegűek. A kártyákat alkalmazó szakemberek feladata eldönteni, hogy mely modult adják adott gyerekcsoportnak. Érdemes mindig egy könnyebb és egy optimális szintű csomagot adni a játékhoz, hogy a résztvevőknek legyen sikerélményük, ahogy ez a gamifikációban elvárt. Az ismétlés érdekében is hasznos az alacsonyabb életkornak megfelelő feladatokat is bevenni.

 

A projektben fejlesztett tanulókártya-csomagok egyrészt a legfontosabb megtanulni- és gyakorolnivaló tananyagokat tartalmazzák, másrészt az életkornak megfelelő fejlesztő feladatokat tartalmazzák. A „Joker kártyák” mindenki számára hasznos tevékenységekre hívják fel a figyelmet. Például „Fussál három kört a játéktábla körül”, „Nyújtózkodjál, amilyen magasra tudsz”, „Igyál meg egy pohár vizet”.

 

Ez utóbbi feladat újabb problémára hívta fel a figyelmünket, ugyanis a mélyszegénységben élők számára ez nem egyszerű feladat, mert lehet, hogy több száz métert kell menniük, hogy vízhez jussanak. Ezért bizonyos kártyacsomagokhoz eszközöket és külön utasításokat is mellékelünk, mint például: legyen a játék mellett egy üvegben víz és néhány pohár. Vagyis üveget és műanyag poharakat is kell küldeni a kártyákkal együtt, ha nem intézményben játszanak a gyerekek. Egyéb eszközöket is szükséges lehet mellékelni: társasjátéktáblákat, dobókockákat, labdákat, pálcikákat, korongokat stb. Ezek ugyanis még most, a 21. században sincsenek meg minden otthonban.

 

 

A teljes írás az Egyéni fejlesztés, személyre szabott nevelés című kiadványunk augusztusi kiegészítő kötetében olvasható. Hogy ne maradjon le a hasonlóan érdekes írásokról, ötletekről, fizessen elő kiadványunkra, az alábbi linkre kattintva:

Egyéni fejlesztés, személyre szabott nevelés

 

 

Kiemelt kép: School photo created by freepik – www.freepik.com

© Raabe Klett Kft. | Minden jog fenntartva | Tel: +36 1 320 8632 | Email: raabe@raabe.hu | 1116 Budapest, Temesvár u. 20. I. épület I. emelet