Asszertív gondolkodásmód

Asszertív gondolkodásmód

Az emberi kapcsolatok minősége nagymértékben azon múlik, hogyan kommunikálunk egymással. Az asszertív kommunikáció és a valódi meghallgatás olyan készségek, amelyek megtanulhatók, fejleszthetők, és amelyek alapjaiban képesek átalakítani kapcsolatainkat. Ez igaz az óvodai munkaközösség tagjai közötti viszonyokra, de a gyermekek szociális kompetenciáinak fejlesztésére is. Az ÓvodaVezetési Ismeretek júniusi kötetében megjelenő, Asszertív gondolkodásmód című írásunk az elméleti háttértől kezdve a gyakorlati tanácsokig számtalan kapaszkodót nyújt az önfejlődéshez és a fejlesztéshez.

Az alábbiakban részletet közlünk az Asszertív gondolkodásmód című írásunkból.

Hogyan gondolkodjunk az asszertív kommunikációról?

Az asszertív kommunikáció a következőket jelenti:

• Nem fojtjuk magunkba a feszültségünket, nem duzzogva alkalmazkodunk, de nem is erőszakosan, agresszíven, akár a másikat bántva érjük el, amit akarunk, hanem képesek vagyunk őszintén, nyíltan, magabiztosan kiállni a saját igényeinkért. Tisztán, egyértelműen el tudjuk mondani, hogy mit érzünk, mi zajlik bennünk, mi a fontos számunkra, és meghalljuk ugyanezeket embertársunknál is, illetve segítjük abban, hogy ő is el tudja mondani, amit érez, és ami fontos számára.
• Hatékony és méltányos érdekérvényesítés; amely a hatékony kommunikáció és egyben egymás jobb megértésének egyik alkotóeleme.
• Tudatos viselkedésforma, amelyben az ember kialakítja magában azt a belső erőt, rendet, melynek segítségével az egyenrangúság alapelvét szem előtt tartva képviselni tudja magát a kapcsolataiban, érvényesíteni tudja magát a kommunikációjában.
• Olyan tanulható készség vagy viselkedés, amikor valaki magabiztosan tud megnyilvánulni érzelmileg nehéz szituációban is, anélkül hogy passzív vagy agresszív lenne.
• Az asszertíven viselkedő ember kommunikációjának célja a konfliktus megoldása, miközben minden résztvevő fél igényeit szem előtt tartja – nem hódol be (passzív), és nem próbálja uralni a másik felet (agresszív).
• Asszertív kommunikációs technikákkal könnyebben és hatékonyabban tudjuk megfogalmazni érzéseinket, örömeinket, problémáinkat.

Az asszertivitás jellegzetessége a kölcsönösség, célja a konfliktushelyzet valódi megoldása.

1. Az asszertív magatartás és kommunikáció 

Az asszertív, önérvényesítő (magabiztos, kompetens) személyek tudják, mit akarnak, és másokhoz is ennek megfelelően viszonyulnak.

Saját személyes szabadságukkal optimális módon tudnak élni úgy, hogy szükségleteiket kielégíthessék. Nyíltan, őszintén és tisztességes módon adják mások tudtára érzéseiket és szükségleteiket, síkraszállnak eszményeikért, jogaikért, de úgy, hogy ezzel mások jogait és jogos igényeit ne sértsék.

A magabiztos ember igaz, nyílt és egyenes.

Hiszi, hogy joga van ahhoz, hogy saját igényeit kielégíthesse, ha ezzel nem sérti mások jogait és igényeit.

Ha érdekei ütköznek mások érdekeivel, igyekszik ezeket a konfliktusokat úgy megoldani, hogy minden résztvevő igényei kielégülhessenek.

Minthogy az önérvényesítő személyek mások segítségét is igénylik és megkívánják, maguk is készek arra, hogy segítsenek másoknak szükségleteik kielégítésében.

Az asszertív kommunikáció nagyon hasznos készség, amely magunk és mások együttes tiszteletén alapszik. Az asszertivitás mögött az a felfogás rejtőzik, hogy saját véleményünk, gondolataink, érzéseink és másokéi is fontosak. Az asszertív kommunikáció folyamatában kapcsolatban vagyunk saját belső világunkkal – tudjuk és elfogadjuk, hogy mit érzünk, mire lenne szükségünk –, ezt tudjuk kommunikálni a másik felé, valamint erről meg tudjuk hallgatni őt is. Mindezek mellett tisztelettel vagyunk jelen nemcsak magunk, hanem a másik számára is. Elfogadjuk az ő érzéseit és vágyait, igyekszünk találni valami olyan megoldást egy nehéz helyzetben, ami mindkettőnknek jó lehet. Ha nem vagyunk asszertívek, annak rövid és hosszú távú következményei is vannak.

Önkontroll!

Milyen az asszertívan kommunikáló ember?

• Egyes szám első személyben kommunikál. Azaz „én-üzenetekben” fogalmaz, magáról beszél, a gondolatairól, érzéseiről, igényeiről. (Hanyagolja például interjúhelyzetben – amikor önmagáról beszél – a „van, hogy az ember hibázik” jellegű mondatokat, mert tudja, hogy önmagáról kell beszélnie, és ezt kommunikációjában is alkalmazza. Nem is olyan egyszerű, figyeljük meg, hogy hányan beszélnek általánosítva, miközben burkoltan magukról teszik azt.)
• Az „én-üzenetekből” következik, hogy nem rágalmaz, nem vádaskodik, és nem minősít. A véleményét a saját szemszögéből, saját értékei és érdekei mentén formálja és kommunikálja. (Ezért olyan fontos az önismeret. Nem helyénvaló, ha saját értékeinkkel sem vagyunk tisztában.)
• Nem általánosít. Érzi a különbséget a „minden ember” és a „vannak olyan emberek” között, ritkán használja a „mindig így viselkedsz velem” kifejezést, és a „tegnap ezt tapasztaltam” megfogalmazására törekszik.
• Meg tudja fogalmazni a kéréseit, az igényeit, és ki is tudja azokat mondani. Nem körülírtan, hanem pontosan. („Elkélne egy kis segítség…” helyett: „Nagy szükségem lenne a segítségedre a következő dologban.”)
• Gondolatolvasás helyett kérdez. Pontosan, lényegre törően. Nem saját feltételezéseiből indul ki, hanem kíváncsi a másik gondolataira, véleményére, és konkrétan meg is tudja azt kérdezni.
• Nem fenyeget, nem zsarol, és érzelmileg semmilyen módon nem manipulálja partnerét.
• Tud érvelni, véleményét nem egyszerű közlésként, tőmondatban tálalja, hanem megmagyaráz, indokol, és az érvrendszerét is ugyanolyan jól kommunikálja, mint magát a véleményét.
• Érti, hogy nem az a jó kommunikáció titka, ha mindenben egyetért partnerével, hanem ha úgy képviseli a véleményét és érveit, hogy azok befogadhatók mások számára, nyitottságot teremt a másik félben az ellenvélemény befogadására is.
• Képes visszajelzést kérni saját magára vonatkozóan is, kíváncsi a partnere véleményére.
• Képes művelni az aktív (meg)hallgatás „művészetét”.
• Végül a legfontosabb és legnehezebb: a fentieket a beszélgetőpartnere kommunikációs stílusától függetlenül tudja alkalmazni. Képes asszertivitást gyakorolni egy agresszív vagy passzív beszélgetőpartnerrel szemben is.

 

2. Hasznos gondolatok az asszertivitás fejlesztéséhez

Az asszertivitás nem fogja megoldani minden kommunikációs és kapcsolati problémánkat.

Nem igaz, hogy minden helyzetben nyugodtnak kell maradnunk, és akkor leszünk asszertívak. Az asszertivitás nem a manipuláció kifinomult verziója. Attól, hogy valaki asszertívan viselkedik, nem feltétlenül marad nyugodt – lehet, hogy nagyon is dühös, csak ezt tudja kezelni saját magában. Az asszertivitás nem egyszerű önérvényesítés – ez önmagában csak agresszió, ha nincs mellette a másik meghallgatása és tisztelete. Az asszertivitás nem mesterkéltség, hiszen épp azt akarjuk hitelesen megmutatni, ami bennünk van. Asszertív kommunikációval sem fogjuk mindig elérni, amit szeretnénk. Asszertívan kommunikálva is lesznek olyan emberek, akik haragudni fognak ránk.

Legyünk tisztában a minket megillető jogokkal, de fogadjuk el a velük járó kötelezettségeinket is! Ha így teszünk, és betartjuk munkánk, valamint az emberi együttélés legalapvetőbb szabályait, akkor könnyebben be tudjuk ismerni hibáinkat is – mert tudjuk, hogy azok jóvátehetők, és emberi értékünket nem kisebbítik.

Az asszertív jogok listája
Jogom van:

1. kapacitásom meghatározására.
2. hogy tisztelettel bánjanak velem.
3. hogy meghallgassanak, és komolyan vegyenek.
4. hogy megfelelően kifejezhessem a véleményemet és érzéseimet.
5. hogy kérjem azt, amire szükségem van.
6. hibázni.
7. háttérben maradni, ha úgy tetszik.
8. elutasítani vagy tárgyalni.
9. mentegetőzés nélkül kijelenteni, hogy „nem tudom”.
10. gondolkodási időt kérni.

Az asszertív kommunikáció segíthet, hogy harmonikusabbá, boldogabbá válhassunk. Hosszan tartó használata során az egyén önértékelése megnő, szorongás- és stressz-szintje csökken.

Az asszertivitás egy önérvényesítő magatartásforma. Olyan kommunikáció, amelyből a kommunikációs felek nyertesen kerülnek ki.

Az asszertív kommunikáció során úgy érvényesítjük az akaratunkat, hogy azzal nem bántunk meg senkit, és hozzásegítjük a partnerünket ahhoz, hogy az ő érdekei se sérüljenek. Egy olyan szemlélet tehát, amelyben nincsenek vesztesek, mindenki győztesen kerül ki a helyzetből. Az asszertivitás remek konfliktuskezelési eszköz is, és ha megtanultuk alkalmazni, a mindennapi életünk részévé válhat, konfliktusok nélkül is. 

Figyelem! Az asszertivitás fontos alapelvei: 

• Alapos önismeret nélkül nagyon nehéz elsajátítani az asszertivitást.
• El kell fogadnunk néhány közhelyes, de igaz megállapítást, miszerint: „amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten”, és hogy „indulat indulatot szül”. Ezeknek abban van jelentőségük, hogy az asszertív ember felelősséget vállal, pontosan tudja, hogy nehéz helyzetekben is előbb adnia kell, hogy aztán kapjon. Azaz szükséges egy nagy adag harmóniára való törekvés.
• Az asszertivitás csak hitelesen működik. Vagyis akkor, ha a verbális és nonverbális kommunikációnk is asszertív. A belső világunknak össze kell kapcsolódnia a külső világunkkal. Hiszen tudjuk: mimikánk, hangunk, testtartásunk mind jelentéssel bír. Ha a testbeszéd mást sugall, mint amit szavak szintjén kommunikálunk, a hallgatóságban megkérdőjeleződik a hitelességünk – a kommunikálóban pedig hosszú távon kudarcélményt eredményez, hiszen nem azt éri el, amit szeretne.
• Az asszertív kommunikációban szükség van az indulatok kikapcsolására. A konfliktusos helyzetek mindig értelmi síkon kezdődnek, és – agresszív vagy passzív helyzetben – érzelmi síkon folytatódnak. Az érzelmek azonban elterelik a fókuszt a lényegről, legtöbbször nehéz visszatérni a tárgyhoz (vagy egyáltalán nem is sikerül). Az indulatok kikapcsolásához erős koncentrációra és a probléma megoldására való törekvés kell.
• Általában azok képesek az asszertivitást elsajátítani, akik képesek engedni sziklaszilárd elképzeléseikből, azaz Nyitottság, alkalmazkodóképesség mindenképpen szükséges, a merevség megöli az asszertivitást.
• Azon igény nélkül, hogy megértsük a beszélgetőpartnerünk – adott esetben vitapartnerünk – személyes érdekeit, nem működik az asszertivitás. Empátia nélkül nincs asszertív kommunikáció.
• El kell tudni fogadni egy egyszerű szabályt, ami azonban a hétköznapi életben legtöbbször nehezen megy az embereknek: érzelmekkel nem vitatkozunk. Azaz meg kell hagyni a másik ember szabadságát abban, hogy bizonyos dolgokban azt érezzen, amit akar. Hogy joga van az érzéseihez, akkor is, ha azok a miénktől eltérőek, vagy netán ütköznek vele.
• A fentiekből lassan kialakul az összkép, de van egy elengedhetetlenül fontos momentum, ami a fentiekből is következik: a kompromisszumra való hajlandóság. A győzedelmeskedni akaró, ego-vezérelt emberekre jellemző agresszív kommunikációt főként úgy változtathatjuk meg, ha célként azt tűzzük ki, hogy a vita végén kompromisszumos megoldás legyen az eredmény. Ezt általában asszertivitással érhetjük el.

Nem könnyű az asszertív kommunikáció, nehézsége egyetlen momentumban rejlik: tudatosságot igényel.

A továbbiakat az ÓvodaVezetési Ismeretek júniusi kötetében megjelenő, az Asszertív kommunikáció című írásunkban olvashatja.

Legyen biztos tájékozódási forrása a 2025/26-os nevelési évben is az ÓvodaVezetési Ismeretek kiadvány!