Tehetség-tanácsadás az óvodában

Tehetség-tanácsadás az óvodában

Mi történik azután, hogy megcsillan egy gyermek erőssége, és feltételezzük, hogy tehetségígéretet találtunk? Mi a következő lépés, mit tehet az óvodapedagógus, kihez fordulhat – és hogyan válaszoljon a szülők kérdéseire? Hogyan történjen a tehetség-tanácsadás az óvodában?

A pedagógusok és a szülők is két fő téma mentén keresnek megoldásokat a tehetség-tanácsadás keretein belül: vagy erősséget, kiemelkedő képességet fedeznek fel, és szeretnék támogatni, vagy egy gyengébb oldal fejlesztését / probléma megoldását keresik. Az érzelmi és szociális készségek gyakran elmaradottabbak a tehetségígéreteknél, egyre többször fordulnak hozzánk az aszinkron fejlődésmenet miatt, mikor a kognitívan gyors fejlődésű gyermek egy másik területen – általában figyelem / végrehajtó funkciók vagy az érzelmi és társas készségek – elmaradást mutat. Már az is kilengést és instabilitást okoz, ha egy gyermek átlagos érzelmi intelligencia mellett kiemelkedő kognitív képességekkel rendelkezik. A környezet önkéntelenül tovább mélyíti ezt a szakadékot, hiszen a gyermek a számára nem érthető érzelmi helyzetekben magyarázatot követel, amit ki is szolgálnak – mintha az 5 éves nagyjából 10 éves érzelmi szinten lenne, így összezavarva még jobban a benne dúló érzelmi káoszt.

Tehetség – átok vagy áldás?

Nehézségük a tehetségígéretes gyerekeknek, hogy több mindent megfigyelnek és észrevesznek, illetve tudatosabbak is, azonban nem fejlett még annyira az idegrendszerük vagy érzelemszabályozásuk, hogy kezeljék ezeket a plusz terheket, megterhelő információkat. Ők gyakran hamar megértik, mi a háború, halál, betegség, mit jelent az, hogy kiközösítik, elutasítják, hogy a viselkedése befolyásolja kialakuló barátságait. Mégsem képesek irányítani önmagukat a felismerések ellenére, így gyakran szoronganak, indulatkezelési nehézségeik lesznek, vagy lassabban illeszkednek be. Mivel legtöbben nem jól tűrik az unalmas feladatokat, monotonitást, hamarabb megunják a játékokat, könnyen átlátják a szabályokat (bár nem feltétlenül tartják be), kihívás lesz számukra az óvodai lét. Őket kifejezetten érdemes bevonni a projekttervezésbe, testhezálló feladatokat adni, kikérni a véleményüket egy-egy témában (előtte megismerni az érdeklődési területüket).

Amint megfigyeljük a gyermek működését, mi motiválja, inspirálja, mi köti le, mitől lesz lelkes, dühös vagy szomorú, lefektettük a tehetség-tanácsadás alapját. Ezekre tudjuk építeni az együttműködésünket a szülővel, aki megtapasztalja, hogy tényleg fontos nekünk az ő gyermeke, a konzultáción pedig átbeszélhetjük, hogyan tudjuk hasznosítani ezt a tudást a gyermekről. Ha a cél a tehetséggondozás, a gyermek belső motivációjára alapozva tudjuk elkezdeni a gazdagítást. Ha egy megoldandó nehézséggel szembesülünk, a gyermek megismerése lesz a kiindulási alapja az elfogadásnak és a bizalmi légkörnek, amelyen belül olyan biztonságot teremtünk, hogy könnyen szárba szökkenjen a változás, fejlődés.

Gyengeségek fejlesztése a tehetségígéret megismerésével

Adott például egy tehetségcsíra, aki 5 évesen elkápráztatja pedagógusait, hogy ő olvas mesét a társainak, kitűnően összead, és magától rájött a szorzás lényegére, ezzel szereti szórakoztatni magát. Viszont nála is együtt jár egy deficit a kiemelkedő készségekkel, figyelem-koncentráció és társas-szociális területen. Talán azzal szembesülünk, hogy képtelen megjegyezni az öltözködés sorrendjét, és rendszeresen „bohókás professzorként” viselkedve előbb van rajta a cipő, mint a nadrág. Folyamatosan szólni kell neki, mellette állni, a szülők pedig úgy érzik, emiatt nem iskolaérett a gyermek.

Mi ebben az esetben a cél? Szeretnénk az önállóságra buzdítani? Mi az, ami megragadja ennek a gyermeknek a képzeletét, ami afelé viszi, hogy fontossá váljon számára az önellátás kényszerítés nélkül?

Ha korábban megfigyeltük, hogyan tanul, mi számára a fontos, milyen témák mozgatják meg, megtaláltuk az utat a motivációjához is. Ha a logika, logikus gondolkodás fogja meg, akkor matematikai feladványként tárom elé az öltözködés problematikáját, és hagyom, hogy ő rakja sorrendbe a képkockákat, vagy képregényt rajzoltatok vele, és ebből formálunk egy történetet. Kihívásként, következő alkalommal szabad játékválasztásért vagy beváltható pontokért hozom neki a feladatot, hogy mindennap a jó logikai sorrendben öltözködjön fel. Egy táblán vagy egy füzetben gyűjtheti a pontokat. Ha a fenti példából kiindulva a felolvasás társul a másokon való segítéssel, akkor célként tűzhetjük ki, hogy egy kisebb gyermeknek ő legyen a mentora, aki támogatja őt az önállóságában (itt kiemelek valamit, amiben önálló, és visszajelzem neki, miért őt választottuk).

Bár úgy tűnhet, sok energiára van szükség, valójában hosszú távon több időnk megy el, és frusztráltságunk fakad a folyamatos buzdításokból és magából a problémából, mintha időt szánunk a fenti módszerre. A kulcs a tehetségígéretes gyermek megismerése és a kreatív problémamegoldásra való időráfordítás.

Mit szűrhetünk le a fenti példából?

Optimális kihívást biztosítok a számára, melyet előkészítek.

Ha kell, bevonom a szülőket már a gyermekkel való foglalkozás előtt – de mindenképp tájékoztatom őket a gyermekkel megbeszélt célról, hogy támogathassák, lelkesíthessék (olykor azt is hozzá kell tenni, mi az, amit ne mondjanak a gyermeknek, például ne tegyék szóvá megrovóan, ha egyik nap nem sikerült).

Aktív szerepvállalásra motiválom, abból indulok ki, ami érdekli. Ugyanez működhet minden gyermeknél, és ha azt keressük, mi válik be figyelemzavar vagy ADHD esetén: még több motiváció, rövid, egyértelmű instrukciók, több visszakérdezés, hogy követ-e engem, velem van-e a figyelme, és még több aktív szerepvállalás a gyermektől.

Írta: Nagy Gitta, Megjelent az Óvónők kincsestára című sorozatunkban.