Termék Kategóriák
0 termék - Ft

A média hatása az óvodások fejlődésére

Szülőként és pedagógusként is látjuk, érzékeljük, hogy az elmúlt egy–másfél év tovább fokozta a családokban az infokommunikációs eszközök használatát, annak elfogadását, illetve a gyermeknevelésbe, a gyerekek szocializálódásába történő beépülését.

 

Tudjuk persze, hogy folyamatos változás megy végbe az úgynevezett Y generáció, azaz a digitális bennszülöttek első generációja, a Z, azaz a digitális bennszülöttek és a napjainkban születő Alfa generáció gyermekei között az IKT használatában. Azonban azt tapasztaltam, hogy a családok a bezártság alatt elfogadóbbak lettek az infokommunikációs eszközökkel szemben, még inkább a mindennapok szerves részei lettek azok, nem csupán mint hírforrás vagy kikapcsolódást segítő eszközök, hanem mint a home office-ban dolgozó elfoglalt szülők vagy a nagyobbakkal tanuló szülők kisgyermekeinek legjobb barátai.

Gyakran órákon keresztül pörögtek a sorozatok, mesefilmek, tévéműsorok a gyerekek szeme előtt vagy a háttérben. Az összezárt családokban feltehetően gyakori jelenség volt az is, hogy a nagyobb testvérek vagy a szülők választottak filmet, műsort maguknak, és a kisgyermekek azokat is nézték, látták.

Vajon mennyire tudatosul ez a szülőkben? Érdemes lenne belegondolnunk, hogy a szocializálódás egy rettentő érzékeny időszakában van a 2,5–6 éves, amikor a nyiladozó értelme igen befogadó, ám kevés a biztos ismerete, és ekkor éri számos, gyakran kontrollálatlan hatás. Akár a rosszul sikerült animációs filmek, mesefilmek, tévéműsorok, akár a nem az életkorának megfelelő filmek sorára vonatkozóan érdemes végiggondolni, hogy mit ad mindez hozzá a szocializálódás folyamatához, vagyis az egyén társadalomba történő beilleszkedéséhez, önmaga és környezete megismeréséhez, az együttélés szabályainak megértéséhez, az elvárt viselkedésmódok, normák megtanulásához.

Ebben a folyamatban kellene a társas együttélésre nevelő hatásoknak és az egyéni befogadóképességnek folyamatosan kölcsönhatásban lennie. Ugyanakkor ide, ebbe a kapcsolathálóba ékelődnek be az informatikai eszközök, és vesznek át vagy kapnak olyan szerepet, amit nem lenne szabad.

A szülőknek kell mérlegelniük, hogy a gyermekük kiegyensúlyozott fejlődésének érdekében mennyit és milyen minőségben nézzenek animációs filmeket, mesefilmeket. A felnőttnek kell felállítani a korlátokat a megnézhető filmek és a gyermek által választható mesék között – ismerve a gyerek érdeklődési körét, és felmérve a filmek értékét –, sorozatok esetében abban, hogy hány részt nézhet meg egymás után, mennyi időt tölthet a gyerek mesenézéssel, milyen módon válogathat a mesék között – mekkora szabadsága lesz az eszközhasználatban –, milyen IKT-eszközön nézheti a filmet, és milyen körülmények között.

A felnőtt felelőssége „ismerni az órát”, figyelmeztetni a gyereket az idő múlására vagy a megnézett mesék számosságára, vagy tudni, hogy az internet reklámokkal van tele, illetve újabb és újabb filmekkel „kínálja meg” a gyereket, hogy ott tartsa.

 

Célszerű együtt nézni a gyermekkel a filmet, vagy legalább a közelében lenni, vele egy helyiségben, hogy a természetes kíváncsiságát rögtön kielégíthessük, érezze, hogy azonnal kérdezhet, kommentálhat, együtt nevethet, izgulhat velünk, és a mesenézést, filmnézést is közösségi élményként élhesse meg.

Ne engedje a szülő, hogy saját IKT-eszközön, saját választást követően nézzen bármit a gyerek, sőt esetleg még fejhallgatót vagy fülhallgatót is használjon. Lefekvés előtt soha ne nézzen a gyerek laptopról vagy telefonról mesét. Az elcsendesedéshez, a nap lezárásához nem kell külső eszköz, a legnagyobb segítség abban a szülő személyes jelenléte, érintése, ölelése, mesélése, éneklése stb., mert a virtuális világ nem hozza létre ugyanazokat az idegrendszeri mintázatokat, mint amelyeket a valóságos kötődésélmények. (Most arra nem térek ki, hogy a lefekvés előtti mobil eszközök használatának fiziológiai értelemben is van káros hatása.)

A felnőttnek kell tudni arról, hogy a túlzott médiahasználat következménye lesz, hogy a szöveg helyett a képet és a hangot preferálja majd a gyermek, nyelvi önkifejezése szegényes lesz, átveszi a filmek szlengjét, nyelvi stílusát, szövegértésbeli problémái lesznek később az iskolában. Hogy miért? Mert a mesefilmek egy lebutított, leegyszerűsített képi, tartalmi világot jelenítenek meg, gyors és egyre erősödő stimulusokkal, gyakran feldolgozhatatlan mennyiségű információval, vagy épp semmitmondó, üres tartalommal, valamint számos alkalommal az életkornak nem megfelelő tartalommal (felnőtteknek szóló humorral, morbidsággal, verbális és nonverbális agresszióval stb.), s ezek maradandó hatással lehetnek a személyiségfejlődésre, sőt az agyfejlődésre is.

Molnár Edit kiemeli a korai médiahasználat, az IKT-eszközökön nézett mesék hatása kapcsán, hogy „a közvetített tartalom nem csak a gyermek vágyait, életfelfogását alakítja szinte észrevétlenül, hanem az agyi működését is befolyásolja. Az agyféltekék súlya ugyanis változásokon mehet keresztül, a jobb oldali, a vizualitásért felelős agyfélteke megnagyobbodik, míg a bal oldali, beszédért felelős agyfélteke a jobb oldalival arányos módon visszafejlődik. Ennek hatására a gyermekeknél megjelenhet a kommunikáció hiánya, ami a későbbiekben problémát okozhat mind szociális, mind pedig értelmi/érzelmi téren.”

Minél fiatalabb egy gyerek, annál kevesebb képernyő előtt töltött idő kellene. A gyermekek idegrendszere még kialakulóban van, károsan hathat a médiavilág, a digitális világ a kognitív képességekre, például a figyelmi, koncentrációs vagy logikai képességterületre. A mesefilmekre jellemző, hogy instant impulzusokat, megoldásokat kínálnak, gyors, egyszerű, kiszámítható, sablonos, olykor primitív válaszokat adnak problémahelyzetekre, nem kell várakozni a megoldásra, hamar feloldódik a konfliktus így vagy úgy. Emiatt a koncentráció és a türelem egy rendkívül alacsony tartományra áll be, megelőlegezve a hiperaktivitás kialakulását.

A digitális világ nem tanítja meg a gyermekeket együtt gondolkodni, megérteni a problémahelyzetet, átérezni kicsit hosszasabban az érzelmi feszültséget. Enélkül a beilleszkedés és a barátkozás is csorbát szenvedhet. A képernyő előtt töltött idő valójában magányos tevékenység. A szókincs, a kommunikációs készségek fejlődésére kevéssé hat.

Sajátos szlenghez (haver, pajti, gagyi, skacok, kutyik) szoktatja a gyereket, lekorlátozza erre a szókincsét, amibe gyakran idegen szavak (pl. hipotézis, direktor, mánia, múmia, galaxis) vagy értelmetlen, erőltetett szókreálmányok (pl. megkukurikúzás, tyúkica) is belekerülnek. A verbális kommunikáció nem csupán nyelvi szinten más, mint a valós kommunikáció, hanem a hanghordozás is idegen a természetes nyelvi kommunikációtól (gyakori jelenség az affektálás, a túlintonált beszéd), a beszédtempó intenzíven gyors, olykor követhetetlen, nem segíti a szöveg megértését, és még a mimikák, gesztusok sem mindig illeszkednek a nyelvi közléshez, vagy sablonos, túlzó, primitív megoldásokat használnak. Ily módon a gyermek nyelvi kommunikációs készsége nemhogy nem fejlődik, hanem sérül, és az érzések felismerése, megértése is elmarad.

 

Írta: Hegedűsné Tóth Zsuzsanna megjelent az Óvónők kincsestára című kötetben.

Óvónők kincsestára

 

 

Kiemelt kép: Ksenia Chernaya fotója a Pexels oldaláról

 

 

© Raabe Klett Kft. | Minden jog fenntartva | Tel: +36 1 320 8632 | Email: raabe@raabe.hu | 1116 Budapest, Temesvár u. 20. I. épület I. emelet