Az önállóság fontossága bölcsődés korban
Az önállóság fontossága bölcsődés korban
A korai gyermekkor, különösen az első három év, az emberi élet egyik legmeghatározóbb szakasza. Ebben az időszakban a gyermekek testi, érzelmi, szociális és kognitív fejlődése rendkívül gyors ütemben zajlik. Az első három évben jelentős változások történnek a gyermekek életében, a hátán fekvő, kiszolgáltatott helyzetű újszülöttből egy a világra nyitott és azt felfedezni vágyó, beszélni, járni tudó, korának megfelelően önálló individuummá válik. Az önállóság, mint a személyiség és a készségek alapköve, már egészen korai életszakaszban, bölcsődés korban megjelenik, és megfelelő támogatással erősíthető.
A türelmes és biztonságot nyújtó hozzáállás fontossága
A kisgyermeknevelő hozzáállása az egyik legfontosabb tényező az önállóság támogatásában.
A türelem és a biztonságot nyújtó környezet alapvető ahhoz, hogy a gyermek merjen próbálkozni, és ne féljen a hibázástól. Amikor a kisgyermeknevelő elfogadja, hogy az önállóság tanulása időnként lassú és hibákkal teli folyamat, a gyermek motiváltabb lesz saját képességeinek fejlesztésére.
Például amikor egy gyermek megpróbál egyedül enni, de eleinte gyakran mellékanalaz vagy leeszi magát, a kisgyermeknevelő türelmes és biztató reakciója segít a gyermek önbizalmának növelésében. Az ilyen helyzetekben az elismerés és a pozitív megerősítés erősíti a gyermek motivációját, és hozzájárul ahhoz, hogy örömmel próbálkozzon új dolgokkal, és ne csüggedjen, ha valami elsőre nem sikerül.
A támogató hozzáállás elengedhetetlen, hogy hagyjuk a gyermeket kísérletezni. Engedjük, hogy hibázhasson, hogy próbálkozhasson újra és újra, és tudjunk együtt örülni a sikerének. Soha ne marasztaljuk el, ha valami nem sikerül, inkább pozitív megerősítéssel lendítsük tovább a tevékenységét. Éreztessük vele a bizalmunkat, és azt, hogy tudjuk, képes rá, ugyanakkor ott vagyunk, akkor is, amikor szüksége van a segítségünkre.
Fontos, hogy az étkezés, az öltözés, a gondozási műveletek és minden egyéb tevékenység során elegendő időt biztosítsunk a gyermeknek a kísérletezéshez. Ne akarjuk mi elvégezni helyette, amire ő maga is képes, és amihez kedve is van.
A túlzott védelem és kontroll negatív hatásai
A túlzott védelem és kontroll akadályozhatja a gyermek önállóságának fejlődését. Ha a kisgyermeknevelő folyamatosan beavatkozik a gyermek tevékenységeibe – például mindent helyette csinál meg, vagy túlzottan korlátozza a mozgásterét –, a gyermek nem tudja megtapasztalni saját képességeit és határait. Ez hosszú távon önbizalomhiányhoz, szorongáshoz és a kezdeményezőkészség hiányához vezethet.
A gyermeknek szüksége van arra, hogy hibázzon, és tanuljon ezekből a helyzetekből. A kisgyermeknevelőnek engednie kell, hogy a gyermek maga kísérletezzen, miközben biztosítja számára a biztonságos környezetet. Így a gyermek tanulhat a tapasztalataiból anélkül, hogy veszélyeztetve érezné magát.
Milyen egyértelmű formái vannak az önállóság támogatásának a kisgyermeknevelő részéről:
- ösztönzés
- bátorítás
- motiválás
- támogatás
- pozitív megerősítés
- bizalom a gyermekben
- elismerés
- dicséret
- példamutatás
- legyen partner az önállóságban
- biztosítson lehetőséget tér, idő és környezet kialakításával
- vegye észre, hogy mikor nincs kedve a gyermeknek az önállósághoz (pl. fáradt az öltözéshez)
- türelem
- empátia
- adekvát (a gyermeknek megfelelő) segítségnyújtás
Legfontosabb feladat bátorítani a gyermekeket az önálló próbálkozásra és pozitívan megerősíteni a próbálkozásait, még akkor is, ha nem végezte el tökéletesen. A dicséret, az ösztönzés a gyermek önbizalmát növeli, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy máskor is próbálkozzon.
A kisgyermeknevelőnek elsődleges, hogy tudja, a rábízott gyermekek különböznek, nem lehet őket egy séma alatt nevelni, gondozni. Az egyéni bánásmód nemcsak a gondozási műveletekben realizálódik, hanem minden tevékenységben, így az önállóság támogatásában is. Éppen ezért nem mérhetők a gyermekek egymáshoz, még az önállóság terén sem. A gyermekek önállóságának fejlődését mindig csak saját magukhoz viszonyíthatjuk, csak az a mérvadó, hogy az adott gyermek a saját önállóságában mekkora utat tett meg.
Fontos, hogy a gyermek önállósága sosem lehet teljesítményalapú, nem lehet kényszer, és soha nem lehet elvárni tőle többet, mint amire korából és képességeiből adódóan képes.
Észre kell tudni venni azokat a pillanatokat, amikor a gyermek boldogan, önkéntesen és önállóan tevékenykedik, ilyenkor észrevétlen szívja magába az önállóság csíráit.
És észre kell venni azt is, amikor a gyermeknek nincs kedve önállóan megcsinálni dolgokat, mert fáradt, bágyadt, vagy épp kicsit lustálkodni szeretne. Nem lehet kényszeríteni a gyermeket, hogy vegye le a cipőjét, ha fáradt, nyűgös, vagy éppen akkor, abban a pillanatban nincs kedve. Az ebből fakadó konfliktus vagy negatív érzelemhullám ronthatja a kisgyermeknevelőbe vetett bizalmat, a biztonságos kötődés alapjait.
Írta: Rammer Patricia, Megjelent a Kisgyermeknevelők szakmai-módszertani tudástára című sorozatban
