Gyógypedagógus az óvodában

Gyógypedagógus az óvodában

Gyógypedagógus munkájának fontos szerepe van a nevelésnek, a fejlesztésnek és a tanításnak, de egyre fontosabbá válik közvetítő szerepünk is az óvodában. Feladatunk túlmutat a közvetlen fejlesztésen: összekötő funkciónk van a gyermek, a család és a többségi pedagógusok között. Az atipikus fejlődésű (az átlagos, elvárt fejlődésmenettől eltérő) gyermekeknek, valamint családjuknak szükségük van valakire, akiben bíznak, ha ki akarnak nyílni mások és a világ felé.

Gyógypedagógusként elsősorban kétszemélyes vagy kiscsoportos formában vezetjük a terápiás munkát, mely biztos alapot teremt a bizalmi kapcsolat kialakulásához. Munkánk során bevett gyakorlat, hogy minden foglalkozást egy rövid beszélgetéssel indítunk. Ez az őszinte odafigyelés erős kötődést biztosít köztünk és a gyermekek között, és segít, hogy azonnal tudjunk reagálni a gyermekek pillanatnyi lelkiállapotára. Emellett az óvodapedagógusokkal minden foglalkozás után megosztjuk a tapasztalatainkat, továbbá a szülőkkel is rendszeresen tartjuk a kapcsolatot.

Az óvodapedagógusokkal, a szülőkkel és a gyermekekkel való szoros együttműködés teszi lehetővé, hogy merjük vállalni azt a feladatot, miszerint a gyermekeknek reális képük alakuljon ki önmagukról, tisztában legyenek saját határaikkal, de egyben sikereikkel is. Minden gyermeknek joga van arra, hogy ugyanolyan elbánásban részesüljön, mint hasonló korú ép társai.

Az óvodai nevelés az inklúzió tükrében

Az óvodai évek életünk egyik meghatározó szakaszát jelentik. A 3 és 6 éves kor közötti időszak az idegrendszer érésének, kommunikációs és szociális képességeink kibontakozásának mozgás- és kognitív fejlődésünk szempontjából kiemelten érzékeny periódusa. Az óvoda felvállalja a kisgyermekek szocializációs folyamatának tudatos, célszerű irányítását az intézmény keretei között, támaszkodva a családi nevelésre.

A szocializálódásban bizonyos szerepek, viselkedések elsajátítása alapvető, nélkülözhetetlen. A gyermek életében óvodai csoportjának kiemelkedő jelentősége van. Az elmúlt évek tapasztalatai, hogy az óvodai csoportok összetétele egyre nagyobb heterogenitást mutat. Növekvő tendenciát mutat a sajátos nevelési igényű (továbbiakban SNI) és a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel (továbbiakban BTMN) küzdő gyermekek száma.

Az inkluzív nevelés szemlélete alapján az egyéni sajátosságok elfogadására, figyelembevételére, a gyermekhez való alkalmazkodásra épül. Az integráció és az inkluzív nevelés közötti különbség adja a mindennapi élet újabb és újabb kihívásait, hiszen míg az előbbinél a gyermek alkalmazkodik a meglévő keretekhez, addig az inklúzió a környezet tudatos és egyénre szabott kialakítását helyezi előtérbe.

A gyógypedagógus szerepe az óvodai rendszerben

Az inklúzióban kulcsfontosságú szerepünk van nekünk, gyógypedagógusoknak. Meglátásunk szerint gyógypedagógusként olyan tulajdonságokkal kell rendelkeznünk, amelyek az oktatás és nevelés folyamatában eredményessé tehetnek minket. Fontos, hogy megtaláljuk az SNI-s és BTMN-es gyermekek fejlesztéséhez, differenciált nevelés-oktatásához alkalmas individuális módszereket, technikákat. Képesek legyünk a gyermekek eltérő képességstruktúrájához alkalmazkodva foglalkozásokat tervezni és irányítani. Eredményes munkánk kulcsa a pedagógustársakkal, a szülőkkel, a társadalmi partnerekkel, más szakemberekkel való együttműködés.

Nagyon fontos hangsúlyoznunk, hogy gyógypedagógusként nemcsak egyéni és kiscsoportos fejlesztéseket vezetünk, hanem támogató szerepet is betöltünk, útmutatást igyekszünk nyújtani az óvodapedagógusok számára, segítjük a csoportba járó SNI, BTMN gyermek beilleszkedését, tehát jelen vagyunk, aktív szerepet töltünk be az óvodai csoportok mindennapi életében is.

A korai intervenció és prevenció jelentősége hangsúlyos ebben a különösen érzékeny életszakaszban. Értékesek azok a jól bevált gyakorlatok, módszerek, amelyek egyszerűen alkalmazhatóak, mégis megkönnyítik a pedagógus és a gyermekek életét is.

Gyógypedagógusként elsősorban komplex rendszerben figyeljük meg a gyermekek fejlődését:

• biológiai adottságaikat
• az idegrendszer érésének ütemét
• személyiségük fejlődését
• egyéni sajátosságaikat
• szociális és kommunikációs adottságaikat
• közvetlen környezetük részleteit

Úgy gondoljuk, hogy segítő szakemberként nemcsak az elmaradások kompenzálása, az egyéni képességek fejlesztése a célunk, hanem a pedagógiai környezet alakítása, a gyermekkel foglalkozó pedagógusok, szakemberek szemléletformálása, a velük való szoros együttműködés és a gyermek szüleinek támogatása.

Az autizmus spektrum pedagógiájának szerepe az óvodai inklúzióban

Az óvodai nevelés egyik legfontosabb és legtöbb kihívást jelentő feladata az eltérő fejlődési utak összehangolása. Az autizmussal élő gyermekek jelenléte az óvodai csoportokban már nem egyedi jelenség, hanem a mindennapok része. Ebből fakadóan egyre hangsúlyosabbá válik az a kérdés, hogy miként tudunk olyan pedagógiai környezetet teremteni, amelyben az atipikus gyermekek is biztonságban érzik magukat.

Ennek meghatározó része a protetikus környezet kialakítása. Az autizmusbarát környezet, vagyis a protetikus környezet. A protetikus környezet egy olyan vizuális támogató rendszer, mely egy adott helyzetben segíti a személyt hozzájutni a számára lényeges információhoz.

A jól átgondolt és kidolgozott vizuális rendszer stabilizálja a csoport működését, csökkenti a szorongást, a feszültséget, és növeli a gyermekek önállóságát.

 A protetikus környezet gyakorlatban

A vizuális támogatás nem csupán képkártyák használatát jelenti, nem dekoráció és nem „plusz” eszköz, hanem pedagógiai szemlélet. Egy olyan gondolkodásmód, amely láthatóvá teszi az időt, a teret, a feladatvégzés folyamatát, az elvárásokat, a kommunikációt.

• Tér-struktúra: egy óvodai csoportszobán belül jelöljük, hogy a szoba melyik része alkalmas a társasjátékok kipróbálásához, hol lehet járművekkel játszani, hol lehet egyedül, nyugodtan, társakat kizárva megpihenni.
• Napirend/hetirend: A napirend tárgyak, fotók, szóképek, írott szöveg segítségével összeállított eszköz, amely megmutatja, hogy mit, mikor és milyen sorrendben kell elvégezni.
• Munkarend és munkaszervezés: Megmutatja, hogy mennyi ideig tart a tevékenység, milyen sorrendben kell elvégezni, továbbá milyen eszközök szükségesek az adott feladat teljesítéséhez.
• Egyéb vizuális segítségek:
  • láthatatlan idő jelzése
  • jutalmazási rendszer
  • viselkedési szabályok
  • folyamatábrák

A megemlített példákon kívül természetesen számos más eszköz is kialakítható, amelyek segítik a személyt a mindennapi életben, tevékenységekben való boldogulásban. Minden eszköz lényege, hogy egyénre szabott, használata, célja egyértelmű legyen, támogassa az önállóság kialakulását.

A gyógypedagógus ma már nem kizárólagosan a fejlesztést igénylő gyermekekkel foglalkozik, hanem környezetének aktív alakításában is részt vesz. A gyermekek fejlődése akkor optimális, ha a velük foglalkozó pedagógusok teammunkában dolgozva, egymást segítve, egyenrangú félként vesznek részt a nevelésben és fejlesztésben.

A cikk az Irány a suli! című kiadványsorozatunkban jelent meg.