Ünnepek és ünneplés az óvodában

Ünnepek és ünneplés az óvodában

„A hagyományt nem ápolni kell, / Hisz nem beteg, / Nem is őrizni, mert nem rab. / Hagyományaink / Csak akkor / maradhatnak meg, / Ha megéljük őket!” – állítja Sebő Ferenc, a táncházmozgalom életre hívója. Az óvodás gyermekeknek valóban csak át kell élni az ünnepet konkrét cselekedetekben való részvétel segítségével – legyen az szüreten való munkálkodás vagy mézeskalácssütés vagy akár májusfaállítás. Milyenek legyenek az ünnepek és ünneplés az óvodában?

A jó élmény

Lényegbevágó, hogy a gyerekekben az adott ünnep maradandó és élvezetes élményként rögzüljön, amihez későbbi életük során is vissza tudnak majd nyúlni. Azonban az óvodapedagógusnak már alaposan ismernie is kell az ünnepi szokásokat, hogy azokat tudatosan használja föl a munkájában.

A néphagyomány gazdag forrásként és így egyben segítségként szolgálhat egy-egy óvoda ünnepeinek kidolgozásában. Mivel minden óvodai program követi a naptári évet, a néphagyományunk jeles napjai könnyedén csatolhatók az óvoda életéhez. Azonban fontosnak tartom a gondos válogatást, nem szükséges a teljes rekonstrukció, lehetséges, hogy bizonyos engedményeket kell tenni, és az adott hagyománykészletből azokat kell kiválogatni, amely az óvodás korosztályhoz közel állnak, így például a Luca-napi gazdag hagyományból a boszorkányt kifigyelő Luca-szék vagy a csapadékjósló hagymakalendárium helyett gyermekközelibb a Luca-búza nevelgetése, ápolása; Erzsébet-napon a kenyérsütés, Mihály-napon a vásár megrendezése.

Előnyös, ha a néphagyomány szerves része az óvoda közvetlen környezetének: vagyis egy nagyvárosi lakótelepi óvodában lehet akár erőltetett is, egészen más egy falu, egy falusias városrész esetén, ahol természetes lehet a jelenléte, ha a szülők, nagyszülők szokásait idézi fel az óvodai program, ahol a szomszédban felkereshető egy parasztporta gazdájával, gazdasszonyával, épületeivel, odaillő tárgyaival, és ha szerencsések a gyerekek, akkor háziállatokkal is találkozhatnak ott, akár a gondozásukban is segédkezhetnek.

Az átvett és részben felújított népszokások segíthetik a gyerekek pozitív identitásának kialakulását, amely ahhoz vezethet, hogy ők majd később büszkén vállalják egy kisebb népcsoporthoz, akár egy nemzetiséghez való tartozásukat, legyen az palóc vagy sváb, szlovák, kun stb. Ez a vállalt identitás segíti a gyerekek későbbi életét, amelyet az óvoda konkrét élményekkel járó tudással – énekek, táncok, történetek (lehetőleg az adott nyelvjárásban vagy nyelven) – mélyíthet.

 

Egy-egy ünnep megtervezésekor azt ajánlom, hogy előbb érdemes végiggondolni, mi is annak az adott ünnepnek a valódi jelentése, mindezt azért, hogy ne a szokványos külsőségek, hanem a lényegi elemek kerüljenek a fókuszba.

 

A továbbiakban három ünnepről szeretnék írni: előbb az azokkal kapcsolatos rossz tapasztalataimról vallok, de szeretnék néhány jó gyakorlatot is megosztani.

Farsang

Az ünnep lényege a felhőtlen vidámság, móka, amelyet segít a beöltözés, a szerepcsere, a másféle létezés kipróbálása. Mindezekre nagy szükség van ezekben a télvégi időkben, mikor még nagyon hamar sötétedik, és az amúgy is legtöbbször barátságtalan időjárás miatt beszorulunk a belső terekbe.

Szokásos hibák, melyek elhomályosíthatják az örömet: 

• A kiscsoportban félelmetes lehet a gyerekek számára, hogy a biztonságot adó óvónők helyett indiánlányokat vagy törpéket talál a csoportszobában. Számukra még a kettős tudat (mikor egyszerre tudjuk beleélni magunkat a képzelet-, a mese- vagy játékvilágba, miközben tudjuk, mi a valóság) nem működik biztonságosan, saját maguk kényszerű beöltöztetése is szorongással járhat.
• A félelmetes, ijesztő, fegyveres jelmezekről beszéljék le az szülőket az óvónők: csontváz, pókember (még akkor is, ha a közeli bevásárlóközpontban ilyen jelmezek vásárolhatók kisgyermek méretben is), TEK-es.

A felszabadult ünnepléshez javasolható, ha

• Az óvónők tanácsokat adnak a jelmezek kiválasztásához. Akár le is vehetnék a szülők válláról ezt a terhet, ha az óvodában a gyerekek maguk készíthetnénk el az álarcukat vagy jelmezüket, ezzel a szociokulturális, anyagi különbségek is tompíthatók lehetnének a kisgyermekek közt, ahol nem kellene versenyezni a kölcsönzőből kivett pompás, profi ruhákkal; segíthetnénk azzal is az ötletelést, ha kijelölnek bizonyos tematikát: legyenek a gyerekek idén növények vagy állatok, vagy jelenítsenek meg különböző foglalkozásokat stb., így a csoport összetartozása a jelmezek ellenére is egyértelmű maradhatna: pl. mi vagyunk a kerek erdő lakói.
• A nagy eszem-iszom mellett legyenek közös játékok, éneklés, tánc, azaz a hangsúly az örömteli együttléten legyen.

Anyák napja

Vajon hogyan lehet méltóan kifejezni a hálát, a tiszteletet, a szoros összetartozást egy olyan életkorban, amelyre a legnagyobb hatással épp az anya-gyerek kapcsolat bír? Bizony ez torokszorítóan nehéz feladatnak tűnik.

Mikor csinálják ezt rosszul?

• Mikor a gyerekeket színpadra állítják, és néhány gyerek zokog, akiknek nem ér oda időben az anyukája a munkahelyéről.
• Mikor a műsor kapcsán a szülőknek lehetőséget adnak arra, hogy a gyerekeket egymással ki nem mondottan versenyeztessék az alapján, hogy ki milyen hosszú szöveget kap.
• Mikor a versek tanulását házi feladatként kiadják az édesanyáknak, hogy tanítsák meg a gyereküknek.

Néhány jó gyakorlat:

• Az óvónőkkel elkészítik a gyerekek az ajándékot, és az életkoruknak megfelelő köszöntő verset is az óvodában tanulják meg a gyerekek. A felköszöntés otthon, a meghitt környezetben történik, így a mások előtti szereplés okozta szorongás elkerülhető mind a gyerekek, mind a szülők számára.
• Maga az óvoda is teremthet egy intim környezetet a köszöntésre: egy külön szobácskát, ahol kettesben maradhat a gyermek a szülővel, és itt a gyerekek külön-külön felköszönthetik az édesanyjukat.
• Mint minden téren, itt is kulcsfontosságú az óvoda és a család együttműködése: nagyon jólesik minden óvónőnek, ha az óvodában a gyermekek által készített ajándéktárgyak a gyermekek otthonában megbecsülésben részesülnek.
• Anya-lánya, anya-fia vetélkedőt, akadályversenyt is rendezhetünk, ha szembenézünk azzal a komoly nehézséggel, hogy nem minden gyermeknek az édesanyja aktív, bevállalós.

Ballagás

Leginkább egy beavatási szertartással azonos értékű, hiszen egy életszakasztól való búcsút és egy új életszakaszba való belépést jelöl. Véleményem szerint az lenne a helyes, ha mindkettő megjelenne benne, azaz a rájuk váró iskolás életszakaszt is meg kellene jeleníteni valamilyen formában – a tanítónők meghívásával, az iskolai tevékenységekre utaló apró ajándékokkal, kisebb településeken, ahol egyértelmű, hogy a gyerekek melyik iskolába fognak járni, akár ténylegesen is el lehetne ballagni az óvoda épületéből az iskolába.

A legnagyobb és leggyakoribb hiba, ha az óvónő a gyerekeket túlterhelve azt akarja megmutatni a szülőknek, hogy ő milyen nagyszerű óvónő, és a gyerekeknek mennyi mindent tanított meg az elmúlt 3-4 évben – és az eredmény egy többórás műsor, amelyen sem a gyermekek, sem a hozzátartozók nem érzik jól magukat, mintha a gyerekek az óvónő minősítő vizsgájának sakkfigurái lennének csak.

Ha az óvónő úgy érzi, hogy mindenképp számvetésre is szükség van, és meg akarja mutatni, hogy együtt és egyénenként meddig jutott el a csoport, ebben az esetben is bőven elegendő, ha csak az utolsó évben tanult dalokat, verseket, mondókákat fűzi fel valamilyen megjeleníthető keretbe – például tavasszal kinyílnak a kert, a mező virágjai, és a gyerekek virág szerepébe lépve elmondanak egy-egy tanult szöveget. Egy 20 percnyi időtartamú műsor bőven elegendő erre a célra.

A ballagáson a búcsú és az emlék fogalmának a gyerekek számára is kézzelfogható közelségbe való hozása kulcsfontosságú. A gyerekeknek meg kell tapasztalniuk, hogy a búcsú egy támogató közösségtől mindig bizonyos fájdalommal jár, de ha felemelő módon történik, és ki tudják fejezni a gyerekek a hálájukat az óvodapedagógusok iránt, ők pedig jó szívvel kívánnak nekik új utakat, reményteli jövőt, akkor ez a rossz érzés enyhülhet. Lényeges lehet az emlék fogalmának a körbejárása is, amit segíthet néhány régi fénykép, videó felvillantása, de gyerekközelibb, ha maguk a gyerekek játsszák el az emlékeiket az óvodai életről: állóképekkel vagy apró jelenetekkel megeleveníthetnék az óvodában töltött évek hétköznapjait és ünnepnapjait. Eljátszhatnák azt is, ahogy kis csírából nagy növénnyé válva már nem férnek be az óvoda falai közé, nincs más megoldás: nagyobb házikót kell keresnünk, ami nem más, mint az iskola, ahol újra növekedésnek indulhatnak.

 

Írta: Tölgyessy Zsuzsanna, Megjelent az Óvónők kincsestára című sorozatunkban