Szakmai találkozás, inspiráló előadások és jó hangulat – teltházas volt a Raabe bölcsődei konferenciája
Szakmai találkozás, inspiráló előadások és jó hangulat – teltházas volt a Raabe bölcsődei konferenciája
2025. november 6-án ismét megtelt a rendezvényterem: a Raabe „Aktuális kérdések a bölcsődei ellátásban és szolgáltatásban” című konferenciája idén is teltházas eseményként valósult meg. A program kiváló alkalmat teremtett a találkozásokra és szakmai eszmecserére – sok régi kolléga és ismerős örömmel üdvözölte egymást, a beszélgetések pedig a közösség összetartó erejét is megerősítették.
A nap során a résztvevők figyelmesen, aktív érdeklődéssel követték az előadásokat, amelyekben számos ismerős, mégis új megközelítésben tárgyalt téma kapott helyet. A kutatási eredmények iránt különösen nagy volt az érdeklődés, a hallgatóság értékelte a gyakorlati tapasztalatokkal alátámasztott, elgondolkodtató szakmai tartalmakat.
A vezetői munka kihívásai az integrált intézményekben
A konferencia megnyitóját követően Péntek Ágnes, az Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatóság igazgatója, a Magyar Bölcsődék Egyesületének alelnöke tartotta az első előadást, amely az integrált intézményekben dolgozó vezetők mindennapi kihívásait járta körül. Az előadás betekintést nyújtott abba, milyen komplex feladatot jelent a különböző szakmai területek összehangolása, és milyen vezetői készségekre van szükség a sikeres működéshez.
Hogyan vélekednek a gyermekekről a kisgyermeknevelők? (Egy empirikus kutatás bemutatása)
Ezt követően Dr. Bencsikné Dr. Molnár Réka mutatta be empirikus kutatását, amely arra kereste a választ, hogyan vélekednek a kisgyermeknevelők a gyermekekről, és milyen szemléleti különbségek figyelhetők meg a mindennapi nevelőmunka során. A kutatás eredményei sokakat elgondolkodtattak, hiszen rávilágítottak a nevelői attitűdök meghatározó szerepére a gyermekek fejlődésében.
A Montessori pedagógia a bölcsődében
A délelőtti programot Göncziné Sárvári Gabriella, a Kőbányai Egyesített Bölcsődék intézményvezetője folytatta, aki a Montessori pedagógia bölcsődei alkalmazásáról beszélt. Előadása gyakorlati példákkal mutatta be, hogyan valósítható meg a Montessori szemlélet a legkisebbek nevelésében, és miként segítheti a gyermekek önállóságának, belső motivációjának kibontakozását.
Családi programok szervezése a bölcsődében és a szülőcsoportos beszélgetés
A délutáni blokkban Béres Zoltánné, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem mesterpedagógusa, gyakorlatoktatója két előadással is készült. Elsőként a családi programok bölcsődei szervezésének lehetőségeit mutatta be, hangsúlyozva a szülőkkel való partnerség és a közösségi élmények jelentőségét. Ezt követően a szülőcsoportos beszélgetések témáját járta körül, gyakorlati példákon keresztül szemléltetve, hogyan támogatható a családokkal való kommunikáció és együttműködés a mindennapi nevelési helyzetekben.
A nap végére a résztvevők nemcsak új szakmai ismeretekkel, hanem inspiráló gondolatokkal és személyes élményekkel is gazdagodtak.
Találkozzunk tavasszal!
A Raabe Klett Kft. számára mindig fontos, hogy a bölcsődei és kisgyermeknevelési szakma képviselői számára olyan fórumot biztosítson, ahol a tapasztalatcsere és az együttgondolkodás valódi értéket teremt.
A tavaszi időszakban újabb találkozóra hívjuk a szakembereket, hogy folytassuk a közös párbeszédet a bölcsődei nevelés mindennapi kihívásairól és lehetőségeiről.












