Mikor ültethetem le a kisgyermeket ölből az asztalhoz?

Mikor ültethetem le a kisgyermeket ölből az asztalhoz?

Nemrégiben jelent meg bölcsődék részére készült legújabb kiadványunk: a Gyermekre hangolt gondozás 0-3 éves korban. A könyv célja, hogy szakmai iránytűt nyújtson, segítsen a leendő és már a szakmában dolgozó kisgyermeknevelőknek, hogy jobban átlássák az egyéni szükségletekre reflektáló gondozás lényegét, mely nemcsak módszertani kérdés, hanem egy szemlélet. A Ti kérdeztétek! fejezetben szerzőnk a gyakorlatból hozott példákon, saját tapasztalatain keresztül mutatja be a szakmai alapokra épülő egyéni szükségletekre reflektáló gondozás gyakorlatát. Ebből a fejezetből hozunk most egy példát: Mikor ültethetem le a kisgyermeket ölből az asztalhoz?

 

Étkezés: Mikor ültethetem le a kisgyermeket ölből az asztalhoz?

A gyakorlatban még most is sokszor hallom, hogy 18 hónaposan lehet kiültetni a gyermeket az asztalhoz. Ehhez szeretnék egy konkrét példát hozni.

Bölcsődevezetői munkám során azzal keresett meg az egyik kisgyermeknevelő, hogy a csoportjába járó legkisebb gyermek – aki 15 hónapos, és még ölben eszik – rendszeresen, önállóan leül a kisasztalhoz játszani, az utóbbi időben pedig akkor is, mikor társainak teríti az asztalt, és jelzi, hogy ő is kér enni. Még ölben eszik, de már önállóan fogja a kenyeret, iszik pohárból, és próbálkozik a kanalazással is. Az asztal azonban túl magas a számára – kb. a hónaljáig ér –, és a székről sem ér le a lába – eléggé előre kell csúsznia, hogy lábujjhegyen tudja tartani magát.

Esetünkben a gyermek fejlődése szempontjából nagyon fontos, hogy lássuk, a gyermek testileg és lelkileg érett rá, hogy megváljon a biztonságot nyújtó öltől. Próbálkozik az asztalnál való játékkal, és jelzi kisgyermeknevelőjének, hogy ott szeretne enni, le tud ülni önállóan a székre, és fel tud állni, az önálló étkezéssel, kanál használatával próbálkozik.

Azonban az étkezéshez szükséges bútorok mérete – asztal és szék – nem megfelelő. Ha a meglévő méretű asztalhoz ül le, a széken nem fog tudni biztonságosan ülni, mert nem ér le a lába, az asztalnál nem fog tudni olyan magabiztossággal önállóan enni, ahogy ezt eddig a felnőtt asztalnál, ölben tette, mert számára magas az asztal. Mindezek a feltételek elbizonytalaníthatják őt az eddig tanult folyamatokban, így hátráltathatják a fejlődését. Mit tehetünk?

Önállóságának fejlődése érdekében mindenképpen támogatnunk kell a kezdeményezését! Biztosítanunk kell a megfelelő tárgyi feltételeket. A bölcsőde padlásáról átmenetileg lekerült egy régebbi asztal és szék, amit a gyermek méretére igazítottunk. A gyermek örömmel fogadta az új lehetőséget, főként az étkezés szempontjából.

Nem csak az életkortól függ!

Tehát nem az elért kor vagy a csoport összetétele szabja meg, hogy egy gyermek meddig egyen, igyon ölben. Fontos pszichés feltétel, hogy a gyermek akarjon megválni a biztonságot nyújtó öltől; kedve legyen az asztalhoz ülni. Szomatikus feltétel, hogy a talpa biztonsággal támasztékot nyújtson; az asztal lapja behajlított alkarja magasságában legyen; önállóan rá tudjon ülni, illetve fel tudjon állni a székről; próbálkozzon az önálló evéssel; az asztalról poharát önállóan fel tudja emelni és le tudja tenni.

Miután a gyermek jelzett szükségletét támogattuk a megfelelő feltételek biztosításával, fontos, hogy az asztalnál történő étkezés elsajátításában is segítségére legyünk:

• Továbbra is az ölben étkeztetés időpontjában kapjon enni, de már nem ölben, hanem az asztalnál (tehát még nem a többi gyermekkel együtt eszik); ez azért szükséges, hogy csak rá tudjon a kisgyermeknevelő figyelni, hogy személyes figyelemmel tanítsa a gyermeknek az asztalnál való étkezés szabályait (például evés közben nem állunk fel az asztaltól, étkezés végén szalvétát használunk, amit a szemetesbe dobunk stb.). Először a kisétkezéshez üljön le az asztalhoz – például tízórai vagy uzsonna –, és ha már elsajátította az alapvető szokásokat, az utolsó az ebéd legyen, ahol bizonyos helyzetekben eltérő szokások is vannak. Az, hogy ez milyen ütemben következik be, a gyermektől függ. Tehát a kisgyermeknevelő egyszerre csak egy próbálkozó gyermeknek tanítsa az asztalnál való önálló evés technikáját.
• Ha a gyermek már kevés segítséget igényel, akkor is csak két próbálkozó gyermek egyen együtt. Kettőnél több gyermek csak akkor egyen együtt, ha már egyik sem igényel sok segítséget.
• A már asztalnál csoportosan evő gyermekek étkezését úgy célszerű megszervezni, hogy a kisgyermeknevelőnek ne kelljen 4–6 gyermeknél többre egyszerre figyelnie, mert csak így tudja biztosítani számukra a kellemes, nyugodt légkörű, kulturált étkezést.
• Az asztalnál minden gyermeknek saját helye legyen, ami távollétében üresen maradjon.
• Ha olyan gyermek érkezik az intézménybe – bármilyen korú is –, akit addig csak cumisüvegből tápláltak, ne kezdjen azonnal a kisgyermeknevelő a fejlettebb technikára való átszoktatásba mindaddig, amíg a gyermek nincs túl az adaptációs perióduson, utána is csak fokozatosan végezze az átszoktatást.
• A kisgyermeknevelők a legapróbb részletekig egyeztessék feladataikat az étkezéssel kapcsolatos nevelési, gondozási kérdésekben.
• A gyermekek intézményben történő étkezésnél tapasztalt viselkedését az otthoni események, szokások, tapasztalatok nagyban befolyásolják, ezért a kisgyermeknevelőnek mindig tájékozódnia kell az otthoni helyzettel kapcsolatosan.

 

Írta: Lajtai Zsoltné, megjelent a Kisgyermeknevelők szakmai-módszertani tudástára című sorozatunkban