Kreativitás a bölcsődében

Kreativitás a bölcsődében – Gyermekalkotásokkal díszítsük a bölcsődét!

Kreativitás a bölcsődében? Miért ne engedhetnénk utat neki? Az elmúlt évtizedben nyitott szemmel jártam a bölcsődéket, figyelve az alkotótevékenységek lehetséges nyomait. Egyes esetekben kifejezetten a bölcsődék dekorációja volt vizsgálódásom fókuszában. Az interneten elérhető képeket gyűjtöttem a bölcsődékről, majd hallgatóim szisztematikusan fotóztak bölcsődei tereket.

Az összegyűjtött adatok alapján a következő kép alakult ki bennem a bölcsődék díszítéséről:

• A kisgyermeknevelők gondot fordítanak a dekorálásra.
  a) Nem csak kereskedelmi forgalomban beszerezhető díszeket láttunk, hanem igényes, (felnőtt) kézzel készített díszítőelemeket is találunk mindenhol.
  b) A dekoráció az aktuális ünnepkörökhöz alkalmazkodik, vagyis egy nevelési évben többször változtatják.
• A gyermekek keze nyoma is fellelhető az intézményekben.

Ezek örömteli megállapítások.

Volt azonban egy olyan tapasztalatunk is, mely fejlesztési lehetőségre utal. A bölcsődék dekorációit megszámolva azt láttuk, hogy a bölcsődéket túlnyomórészt felnőttek által készített alkotások díszítik. Kevés, vagy csak mellékes hely jut a kisgyermekek alkotásainak.

Szeretnék amellett érvelni, hogy tekintsünk a gyermekalkotásokra a bölcsődék díszítésének alapköveiként.

Miért nem gyermekalkotásokkal díszítjük a bölcsődét?

Sok minden útjába állhat annak, hogy a gyermekek alkotásaival díszítsük a bölcsődét. Gondolhatjuk, hogy ezek az alkotások még esendőek, gyenge fércmunkák, csak gyakorlásai a későbbi színes és bájos ábrázolásoknak. Ahelyett, hogy elítélnénk a gyermekek aktuális készségszintjét, inkább érdemes rácsodálkoznunk arra, amit a gyermekek születésük óta megtanultak. A firkálás természetszerűen megelőzi az ábrázolást, mint ahogy a kapaszkodva, oldalazva lépegetés is megelőzi a futást. Ha csak a következő fejlődési szintet várjuk, nem tudjuk értékelni azt az adott fejlettséget, melyen a gyermek épp tartózkodik.

Úgy is vélekedhetünk, hogy a gyermekek alkotásai azért nem méltóak a kiállításra, mert a gyermek nem tud látványosat alkotni. Ennél a pontnál azt kell látnunk, hogy a gyermek azzal fog alkotni, amit elérhetővé teszünk számára. Ha nem kap semmilyen alkotóeszközt, akkor a tányérján a paradicsom levével fog kísérletezni, vagy a porban, homokban fog a nyomhagyással próbálkozni. Ha csak halványan fogó ceruzát és irodai hulladék papírt kap, akkor ezekkel az eszközökkel teszi próbára hatóképességét. Ha viszont az ausztrál Aelitta André szüleihez hasonlóan a gyermekeknek színes festővásznakat és jó minőségű akrilfestéket adunk vödörszámra, akkor kiszámíthatatlan, izgalmas, inspiráló művészeti alkotást hozhatnak létre a kis kezek. Nekem is vannak ilyen alkotásaim otthon, melyeket saját gyermekeim készítettek 2 és 4 éves koruk közt.

Fent: Aelitta André honlapjának részlete. A gyermek festőművész tárgyakkal is összeépítette festékcsurgatásos módszerrel készült alkotásait.

Lent: magyar gyermekek festékcsurgatásos alkotása

Felejtsük el az ábrázolást!

A szem-kéz koordináció fejlődése, illetve a rajzfejlődés jól dokumentált a szakirodalomban. A normatív fejlődés szerint, azaz az egészségesen fejlődő gyermekek többségére jellemzően, a bölcsődés korosztályban a kisgyermekek rajzfejlődési szempontból még a firkakorszakban vannak. A kisgyermeknevelők, akik gyakran adnak nyomhagyásra alkalmas eszközöket a gyermekeknek, kétségtelenül tisztában vannak ezzel.

Az lenne az optimális, ha olyan alkotótevékenységekben gondolkodnánk, melyek végeredménye nem tartalmaz felismerhető formákat. Sokszor látunk ugyanis olyan megoldásokat, melyek burkoltan hozzásegítik a gyermekeket ahhoz, hogy valamilyen ábrázolás végül csak megjelenjen a papíron.

Az egyik ilyen burkolt siettetés például a színezők alkalmazása. A színezés arra való, hogy a gyermekek a kitartást és a ceruza precíz irányítását tanulják meg. Nagyóvodás-, kisiskoláskorban jön el a színezők ideje. A bölcsődéseknél még a nyomhagyó eszköz működtetésének mikéntje a kérdés, vagyis az, hogy hogyan lehet vele egyáltalán nyomot hagyni, és milyen nyomokat tud kelteni a felületen a gyermek. Még a nagy méretű rajzlap is kicsi néha ahhoz, hogy a keretein belül tudjon maradni! Az elkészült alkotás is arról kommunikál, hogy a gyermek még mit nem tud: nem tud a vonalakon belül maradni.

A másik gyakran alkalmazott megoldás során a gyermekek nagy méretű papírra festenek vagy firkálnak, ezekből pedig a felnőttek utólag formákat vágnak ki, mint például angyalt, virágot, bárányt stb. Ezáltal egy közös alkotás születik, ahol a gyermek a felületet színekkel tölti ki, míg a felnőtt saját elképzelései alapján fejezi be és alakítja át a művet.

A harmadik elterjedt trükk az, ha a gyermek tenyér- vagy láblenyomatából állatok képét alakítják ki a felnőttek. Ebben az esetben a kisgyermek testrésze a nyomda, melyet festékbe mártanak, és lenyomatot képeznek vele. A tapasztalat szerint ha egy gyermek maga nyomdáz a kezével, akkor többször egymás mellé lecsap, míg festék van a bőrén. Nem egyetlen, szépen felismerhető kéznyomatot hagy a papíron. Ha tehát segítünk a gyermeknek a keze vagy a lába irányításával, hogy egyetlen tiszta lenyomatot képezzen, majd a lenyomat megszárítása után ezt olyan pontos rajzmozdulatokkal egészítjük ki, melyek révén egy tenyérnyomatból hal, elefánt vagy egy lábnyomból csíkos méhecske válik, az egy kreatív felnőttalkotás.

Írásainkban mindig is amellett érveltünk, hogy a gyermekek önkifejezését támogassák a választott alkotótevékenységek. Vagyis legyen bennük annyi szabadság, hogy a gyermek az alkotófelületen belül eldönthesse, hogyan és mit próbál ki. Ez azt is jelenti, hogy elfogadjuk azt az alkotási szintet, amire az adott pillanatban a kisgyermek képes, és nem javítjuk ki, alakítjuk át saját szempontjaink, szándékaink szerint.

 

Írta: Gyöngy Kinga, megjelent a Kisgyermeknevelők szakmai-módszertani tudástára című sorozatunkban.