Az Együtt-PM szövetség szerint a közoktatási államtitkár hazudott a pedagógus-béremelésről, ugyanis nem kapott minden pedagógus emelést, abból pont a legtapasztaltabbak, a rendszert a hátukon cipelők nem részesülnek.
Olvass tovább
A hátrányos helyzetű sarkadi tankerületből öt héten át mintegy ötszáz, halmozottan hátrányos helyzetű iskolás vehet részt heti ötszáz forintért nyári napközis táborban – tájékoztatott a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ sarkadi tankerületének igazgatója.
Olvass tovább
Integrációs sportnapot tartanak csütörtökön Budapesten, a rendezvényen fogyatékkal élő és ép gyermekekből álló csapatok mérhetik össze ügyességüket több sportágban.
Olvass tovább
Folytatni kell a családtámogatási rendszer fejlesztését, és támogatni a fiatalokat a gyermekvállalásban – mondta Orbán Viktor a Teol.hu Tolna megyei híroldalnak adott, vasárnap megjelent interjúban.
Olvass tovább
Négy közintézmény – köztük 3 óvoda – energetikai korszerűsítésére nyert el csaknem 100 millió forint támogatást a józsefvárosi önkormányzat. Olvass tovább
Biztos Kezdet Gyerekházat avattak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón kedden – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága.
Olvass tovább
Csongrád megyében is támogatják a közétkeztetés megújítását célzó Mintamenza program terjedését – közölte B. Nagy László kormánymegbízott csütörtökön Szegeden.
Olvass tovább
Sokkal keményebb, professzionálisabb munkára van szükség, különben az oktatás sosem fog elmozdulni arról mélypontról, ahova süllyedt – jelentette ki a köznevelésért felelős államtitkár.
Olvass tovább
Átadták szerdán a 173 millió forintos összköltséggel felújított és kibővített óvodát a Fejér megyei Sárkeresztúron.
Olvass tovább
Vírusölő gyógyszereket kaptak évek óta kisgyerekek Senhszi tartomány székhelyének két óvodájában, a mellékhatások miatt a szülők tiltakozó akciót szerveztek és magyarázatot követelnek, a rendőrség öt embert már őrizetbe vett.
Olvass tovább
Bemutatótermünk:
1116 Budapest, Temesvár u. 20.
H-P: 8:00-16:00
Sz-V: zárva
Postacím:
Raabe Klett Kft.
1439 Budapest, Pf. 727
Elérhetőségünk:
Telefon: (06-1) 320-0750; 320-8632
Email: raabesjhdahd@raabe.hu
Felnőttképzési nyilvántartási számaink: E/2020/000258; B/2020/000955
