Termék Kategóriák
0 termék - 0 Ft

Szerzőnk, Kovács Erika, Pro Caritate díjat kapott

2017. november 7-én a szociális munka napja alkalmából az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezvényt tartottak. Az ünnepségen, amelyen a gyermekvédelmi törvény elfogadásáról is megemlékeztek annak 20. évfordulója alkalmából, Balog Zoltán miniszter szakmai díjakat adott át. A kormány nevében megköszönte a szociális szakmában dolgozó “emberséges emberek” munkáját, akik mindenkinek, köztük a legelesettebbeknek is esélyt és lehetőséget akarnak adni arra, hogy minél teljesebb értékű életük legyen.

 

 

A miniszter és Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár Szociális munkáért díjat, Pro Caritate díjat, valamint Szent Kristóf a gyermekekért díjat adott át. Pro Caritate díjet vehetett át mások mellett Gulyásné Kovács Erzsébet, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főosztályvezetője, és Kovács Erika, a főigazgatóság szakmai vezetője.

 

Szeretettel gratulálunk a díjazottaknak a Kiadó nevében is!
Gulyásné Kovács Erzsébet az Óvodai Jogfutár szerzője volt, Kovács Erika a Fejlődés és fejlesztés az óvodában szakmai szerkesztője, a mai napig aktívan támogatja a szerkesztőséget tanácsaival, szakmai tapasztalataival, ötleteivel. Köszönjük szépen áldozatos munkájukat!

 

 

© Raabe Klett Kft. | Minden jog fenntartva | Tel: +36 1 320 8632 | Email: raabe@raabe.hu | 1116 Budapest, Temesvár u. 20. I. épület I. emelet