Bemutatkozás

A Raabe Klett Oktatási Tanácsadó és Kiadó Kft. elhivatottan támogatja az óvodavezetők, iskolaigazgatók, fenntartók és működtetők, közoktatási szakértők munkáját. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy az oktatásban dolgozó szakemberek a lehető leggyorsabban megkapják a számukra nélkülözhetetlen, friss információkat.

Ebben a szellemiségben, az idén kilencedik alkalommal rendezzük meg az immár hagyománynak számító Országos Tanévindító Konferenciát.

Rendezvényünkön évek óta olyan kiváló szakértők tartanak előadásokat, mint Petróczi Gábor, Dr. Gáspárné Dr. Szokol Márta, Szabadi Edit, Dr. Gera Tibor és Gilicze Zoltán.

A megszokott felkészültséggel, humorral és szakértelemmel vágnak neki idei előadásaiknak is, hogy minden résztvevő számára gördülékenyebbé tegyék az évkezdést. 2018-ban új helyszínen, a MOM Kulturális Központban várjuk az érdeklődőket. Jöjjön el, és indítsa felkészülten a 2018/2019-es tanévet!

A program időpontja: 2018. augusztus 23. (csütörtök), 10.00 - 16.00

A konferencia helyszíne: MOM Kulturális Központ
(1124 Budapest, Csörsz u. 18)

Célcsoport: óvodavezetők, iskolaigazgatók, fenntartók és működtetők, közoktatási szakértők


A program részvételi díja: 18 900 Ft + áfa/fő helyett

  • 2018. május 31-ig 30%-os előfoglalási kedvezménnyel 13 230 Ft + áfa
  • 2018. június 15-ig 20%-os előfoglalási kedvezménnyel 15 120 Ft + áfa
  • Csoportos kedvezmény a 3. fő után + 10%
Minden résztvevőnk ajándékba kap egy Raabe óriás plakátnaptárt a tanév rendjével!

KATTINTSON IDE ÉS JELENTKEZZEN MOST!

Program

Főbb témáink

  • A tanév indításával kapcsolatos intézményvezetői feladatok
  • A tanügyigazgatás aktuális kérdései
  • Változások, szakmai aktualitások a 2018/2019-es tanévben
  • Változó jogszabályok
  • Konzultációs lehetőség az előadókkal
  • Személyes találkozó és tapasztalatcsere intézményvezető kollégáival

Program

09.15-9.45 Regisztráció
09.45-10.00 Köszöntő, a konferencia megnyitása
Szaniszló Szilvia ügyvezető igazgató
10.00-11.30
Az oktatási rendszer folyamatos változásának kihívásai a 2018/2019-es tanévben
Petróczi Gábor tanügyigazgatási szakértő, igazgató
11.30-11.45 Szünet - kávészünet
11.45-12.45
Munkajog és foglalkoztatási változások, aktualitások a köznevelési intézményekben
Dr. Gáspárné Dr. Szokol Márta ügyvéd
12.45-13.30 Szünet - ebédszünet
13.30-16.00 Szekciók:


I. Fenntartói, működtetői szekció

A 2018/2019-es tanítási és nevelési év fenntartói, intézményvezetői feladatai a törvényi változások tükrében
Gilicze Zoltán Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Oktatási és Közművelődési Iroda irodavezető



II. Általános és középfokú iskolai szekció

Az intézményvezetők tanévindítással kapcsolatos gyakorlati feladatai
Dr. Gera Tibor tanügyigazgatási szakértő, intézményvezető



III. Óvodai szekció

Az új nevelési év aktuális feladatai
Szabadi Edit Református Pedagógiai Intézet, pedagógiai előadó, óvodapedagógus, közoktatási vezető, tanügyigazgatási szakértő
Egész nap Könyvkiállítás és -vásár óriási kedvezményekkel
Fejlesztők és foglalkoztatók óvodásoknak
Kompetenciafejlesztő gyakorló- és tesztkönyvek
Központi felvételire felkészítők
Érettségire felkészítők
Nyelvkönyvek
Módszertani és menedzsment kiadványok

A szakmai program időtartama a 120 órás kötelező képzésbe 7 órában beszámítható.
Erről tanúsítványt állítunk ki.

KATTINTSON IDE ÉS JELENTKEZZEN MOST!

Helyszín

MOM Kult megközelítése:
1124 Budapest, Csörsz u. 18.

TÖMEGKÖZLEKEDÉSSEL

  • 8-as és 40-es autóbusszal a BAH csomóponti megálló,
  • 59-es villamossal Apor Vilmos téri megálló,
  • 17-es, 61-es villamossal Csörsz utcai megálló,
  • 102-es és 105-ös autóbusszal Apor Vilmos téri megálló,
  • 112-es és 212-es autóbusszal Sirály utcai megálló,
  • 139-es autóbusszal Tartsay Vilmos utcai megálló
PARKOLÁS
  • Budapest Kongresszusi Központ parkolója, Jagelló út 400 Ft/óra; 4.000 Ft/nap
  • Larus Étterem és Rendezvényközpont mélygarázsa (Jagelló útról megközelíthető, a MOM Kulturális Központ sarkánál a lámpáknál kell befordulni) 400 Ft/óra
  • MOM Park (Alkotás út): A MOM Park Bevásárlóközpont mélygarázsában minden megkezdett félóra 150 Ft
  • A környező utcákban 240-320 Ft/óra
GPS: 47°29´25.07´´ ; 19°1´6.96´´

KATTINTSON IDE ÉS JELENTKEZZEN MOST!

Jelentkezés

KATTINTSON IDE, ÉS JELENTKEZZEN KONFERENCIÁNKRA MOST!

A program részvételi díja: 18 900 Ft + áfa/fő helyett

A szakmai program időtartama a 120 órás kötelező képzésbe 7 órában beszámítható.
Erről tanúsítványt állítunk ki.

Minden résztvevőnk ajándékba kap egy Raabe óriás plakátnaptárt a tanév rendjével!

Elements

Text

This is bold and this is strong. This is italic and this is emphasized. This is superscript text and this is subscript text. This is underlined and this is code: for (;;) { ... }. Finally, this is a link.


Heading Level 2

Heading Level 3

Heading Level 4

Heading Level 5
Heading Level 6

Blockquote

Fringilla nisl. Donec accumsan interdum nisi, quis tincidunt felis sagittis eget tempus euismod. Vestibulum ante ipsum primis in faucibus vestibulum. Blandit adipiscing eu felis iaculis volutpat ac adipiscing accumsan faucibus. Vestibulum ante ipsum primis in faucibus lorem ipsum dolor sit amet nullam adipiscing eu felis.

Preformatted

i = 0;

while (!deck.isInOrder()) {
    print 'Iteration ' + i;
    deck.shuffle();
    i++;
}

print 'It took ' + i + ' iterations to sort the deck.';

Lists

Unordered

  • Dolor pulvinar etiam.
  • Sagittis adipiscing.
  • Felis enim feugiat.

Alternate

  • Dolor pulvinar etiam.
  • Sagittis adipiscing.
  • Felis enim feugiat.

Ordered

  1. Dolor pulvinar etiam.
  2. Etiam vel felis viverra.
  3. Felis enim feugiat.
  4. Dolor pulvinar etiam.
  5. Etiam vel felis lorem.
  6. Felis enim et feugiat.

Icons

Actions

Table

Default

Name Description Price
Item One Ante turpis integer aliquet porttitor. 29.99
Item Two Vis ac commodo adipiscing arcu aliquet. 19.99
Item Three Morbi faucibus arcu accumsan lorem. 29.99
Item Four Vitae integer tempus condimentum. 19.99
Item Five Ante turpis integer aliquet porttitor. 29.99
100.00

Alternate

Name Description Price
Item One Ante turpis integer aliquet porttitor. 29.99
Item Two Vis ac commodo adipiscing arcu aliquet. 19.99
Item Three Morbi faucibus arcu accumsan lorem. 29.99
Item Four Vitae integer tempus condimentum. 19.99
Item Five Ante turpis integer aliquet porttitor. 29.99
100.00

Buttons

  • Disabled
  • Disabled

Form