Termék Kategóriák
0 termék - 0 Ft

Országos diáktanács felállítását kezdeményezi az Országos Diákparlament

Az Országos Diákparlament országos diáktanács felállítását kezdeményezi, hogy a parlament ülései közötti időszakban is folyamatos képviselhessék a számukra fontos ügyeket – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára Székesfehérváron, a diákparlament záró plenáris ülése utáni sajtótájékoztatón.

 

 

 

Palkovics László elmondta: a fiatalok 52 pontot fogalmaztak meg, közülük kettőt a diákparlament nem fogadott el. Utóbbiakat az államtitkár nem részletezte. Mint mondta, a felvetések között a legfontosabb azt volt, hogy az oktatási tárca és a diákság képviselői ne csak néhány évente találkozzanak.

 

Kiemelte még, hogy a diákparlament az eddigi három helyett kétévente ülésezne, míg a megyei diákparlamenteket évente rendeznék meg. Hozzátette: ezek támogatható javaslatok, de ehhez a finanszírozást és a jogszabályi hátteret a parlamentnek kell megteremtenie.

 

Az államtitkár az oktatás tartalmát felvető javaslatokról elmondta, hogy azok többsége az új Nemzeti alaptantervbe is bekerül majd. Példaként említette a nyári szünidő hosszának rendezését vagy a mindennapos testnevelés órák átgondolását.

 

Palkovics László megemlítette, hogy a javaslatok között voltak a középiskolák és a felsőoktatás közötti átmenet egyes kérdései, mint a felvételi pontszámok számítása, a nemzetközi érettségi pontjainak beszámítása, ezeket a minisztérium támogatja. Jelezte, hogy a diákok felvetették a természettudományos oktatás minőségének javítását, ezt a kormány az Öveges-program folytatásával kívánja elérni.

 

Közölte, hogy szó esett a közétkeztetés minőségével kapcsolatos folyamatos visszajelzésről, illetve a jogosítvány megszerzésénél a KRESZ és egészségügyi tanfolyamok díjának állam általi átvállalásáról is.

 

Cser-Palkovics András polgármester jelezte, hogy Székesfehérvár akár két év múlva is szívesen vendégül látja a diákok képviselőit, mint ahogy tette ezt most és három évvel ezelőtt is

 

 

Forrás: MTI

Nyitó kép: Simon Erika

© Raabe Klett Kft. | Minden jog fenntartva | Tel: +36 1 320 8632 | Email: raabe@raabe.hu | 1116 Budapest, Temesvár u. 20. I. épület I. emelet