Termék Kategóriák
0 termék - 0 Ft

Kevesebb a nő a tudományos területeken – a kisebb önbizalom a hibás

Mindannyian ismerjük a sztereotípiákat, ugye? A fiúk jobbak matekból és a tudományos tantárgyakból. Ez tényleg igaz lenne? A Florida Állami Egyetem kutatást végzett, hogy kiderítse, miért választja kevesebb lány az úgynevezett STEM (science, technology, engineering and mathematics  –  tudomány, technológia, mérnöki tanulmányok, matematika) területeket karrierje folyamán. Az eredmény több,  mint szomorú. Kutatási eredményük arra mutatott rá, hogy a lányok kisebb önbizalma az oka annak, hogy nem lépnek előbbre a ranglétrán.

 

Az említett területeken a nők jelenlétének növelését célzó mozgalom nagyon inspiráló.  A nők nagyon is képesek arra, hogy túlszárnyalják képességeiket a tudományos területeken, csak látnunk kell, hogy ez VALÓBAN LEHETSÉGES.

 

 

A kutatók tizedikes, 15-16 éves diákokat követtek hat éven keresztül, a középiskolát követő két esztendőt is beleértve. A tanulókat arról kérdezték, hogy hogyan érzik, milyen teljesítményre képesek matematika tantárgyból 10. és 12. évfolyamon.

 

 

Nem kellett valódi feladatot megoldaniuk és az iskolai teljesítményt sem vették figyelembe a kutatás során. De az eredmények megmutatták, hogy nem a teljesítmény az, ami számít. A felmérésben részt vevő fiúk nagyobb valószínűséggel, egészen pontosan 27%-kal voltak magabiztosak képességeiket illetően, mint lány társaik.

 

 

A Science Daily jelentésében Lara Perez-Felkner felsőoktatási és szociológiai professzorsegéd szerint a tettes egyértelműen az alacsonyabb önbecsülés.
„A viták még folynak arról, hogy a nemek közti különbségek a tudományokban kizárólag a képességeknek köszönhetőek.” De ha a megnézzük az eredményeket a matematika felméréseken elért pontszámoktól függetlenül, kiderül, hogy a fiúk általában jobbnak ítélik meg a képességeiket, a lányok pedig rosszabbnak.

 

 

Perez-Felkner szerint az önbizalomszintnek hatása van a diákok jövőjére. Nem csak a középiskolai tanulmányokra, hanem arra is, hogy milyen főiskolára esik majd a tanulók választása.
„Magabiztosságuk meghatározza, milyen szakot választanak” – tette hozzá Perez-Felkner. „A választott szakok pedig azt, hogy végül milyen karrier vár rájuk.”

 

 

A tanulmány arra is rávilágított, hogy ebből a szempontból a 10-dik évfolyam a legmeghatározóbb, az ebben az évben mért eredmények már jó előre megmutatták, hogy az adott diák a matematika vagy más STEM területen folytatta-e tanulmányait és karrierjét.

 

Érdemes tehát a lányoknak is a tudományos, vagy matematikai pályán gondolkozniuk, még akkor is, ha nem érzik elég jónak magukat benne, mert lehet, hogy csak az önbizalmukat kell növelni egy kicsit.

 

 

Forrás: http://hellogiggles.com/science-girls-and-math/

Nyitókép forrása: https://www.theodysseyonline.com/change-view-women-science

 

© Raabe Klett Kft. | Minden jog fenntartva | Tel: +36 1 320 8632 | 1116 Budapest, Temesvár u. 20. I. épület I. emelet