Termék Kategóriák
0 termék - 0 Ft

Én így segítenék – Rajzpályázat

Én így segítenék! címmel rajzpályázatot hirdetünk az 500 kilométeres futás útvonalán érintett települések iskolásai számára. Arra kérjük a diákokat, rajzolják le, hogy ők miképpen segítenének egy rászoruló gyermeken.

Nem feltétlenül anyagi és klasszikus segítségnyújtásról várjuk a rajzokat, arra vagyunk kíváncsiak, milyen egy igazi segítség a gyermekek szemével. A rajzokat a futás során átvesszük, és futva visszük el a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonba. Az ott élő leánygyermekek fogják a zsűrit alkotni, őket kérjük meg, hogy válasszák ki, szerintük ki az, aki a „legjobban” tudna segíteni. A nyertes rajz tulajdonosának jutalma, hogy az egész osztályát elviheti magával három napra egy kárpátaljai kirándulásra. Szállásuk és étkezésük a nagydobronyi gyermekotthon vendégszobáiban lesz. Az osztálykirándulás résztvevői ellátogathatnak kárpátaljai magyar történelmi emlékhelyeire és a Vereckei-hágóra is, ahol a „Mozgasd meg a lelked” jótékonysági futás célba ér.

 

A futás útvonala:

1 nap: Budapest – Heves
2. nap: Heves – Kesznyéten
3. nap: Kesznyéten – Sárospatak
4. nap: Sárospatak – Nagydobrony
5 – 6. nap: Nagydoborony – Vereckei-hágó

 

 

Forrás: http://500km.bethesda.hu/felhivas-iskolai-rajzpalyazat/

© Raabe Klett Kft. | Minden jog fenntartva | Tel: +36 1 320 8632 | Email: raabe@raabe.hu | 1116 Budapest, Temesvár u. 20. I. épület I. emelet