Termék Kategóriák
0 termék - 0 Ft

Elegendő forrás áll rendelkezésre az új Klik működéséhez

Elegendő pluszforrást biztosít az átalakuló Klik működéséhez és az adósságok rendezéséhez a kormány – mondta Sipos Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára.

A köznevelésért felelős helyettes államtitkár elmondta: az állami forrást július elsejétől szétosztják az 57 új tankerületi központ között.

 

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a köznevelési kerekasztal csütörtöki ülése előtt azt nyilatkozta, hogy a tankerületi központok önálló jogi személyek lesznek, és egy tankerület egy közepes méretű egyetem, főiskola költségvetésével gazdálkodhat majd. A miniszter közölte: bővül az állami fenntartású köznevelési intézmények vezetőinek hatásköre gazdálkodási és szakmai tekintetben egyaránt, és sokkal közelebb kerül a döntéshozatal az iskolákhoz.

 

Idén az eredeti előirányzathoz képest a Klik többlete 91,5 milliárd lesz, a jövő évi költségvetésben pedig 105,6 milliárd plusz szerepel. Az idén szeptember elsején a hét évnél kevesebb idővel nyugdíj előtt álló, pedagógus I. fokozatban lévők automatikusan a pedagógus II. fokozatba kerülnek, ami mintegy 7 milliárdos többletet jelent. Az ideiglenesen a pedagógus II. fokozatban levők minősítési kötelezettségét törlik a jogszabályokból.

 

Összességében a köznevelés plusz 130 milliárdos forrással számolhat a jövő évi büdzsében – jelezte.

 

Írta: MTI

© Raabe Klett Kft. | Minden jog fenntartva | Tel: +36 1 320 8632 | Email: raabe@raabe.hu | 1116 Budapest, Temesvár u. 20. I. épület I. emelet