Termék Kategóriák
0 termék - 0 Ft

Digitális jobbágyok, avagy tabletek az iskolában

Érdekes, hogy az oktatást milyen sokféleképpen lehet látni. Általános iskolai találkozón, egy rég nem látott padtársam kérdezte, hogy én vajon készülök-e az óráimra. Igen – mondtam gyanútlanul (és kicsit büszkén). – Hát ez baj, ezért tart itt az oktatás. – jött a sokkoló válasz. – Elég nagy szégyen, ha valakinek ennyi év tanítás után is még készülnie kell az órákra. És – lássuk be – valahol, az ő világában talán ez a gondolat logikusnak tűnik.

Aztán minap egy kedves ismerősöm Facebook posztját olvasva gondolkoztam el ismét azon, hogy ugyanazt a kérdést mennyire különbözően látjuk. Arról szólt az írás, hogy teljesen felesleges tableteket adni a diákok kezébe, bőven megfelelne egy e-olvasó, hiszen rendes digitális tananyag úgysincs, a könyvek kiváltására pedig tökéletesen alkalmas, és még a szemnek is kellemesebb, mint egy tablet kijelzője.

 

 

A kérdés most külön aktualitást nyert, hiszen a napokban jelentette be Czunyiné Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos azt a 45 milliárd forintos állami tablet programot, amelynek a keretein belül az 5. évfolyamokat mindenhol ellátják eszközökkel, illetve 40 000 tanárt képeznek ki digitális pedagógussá. Ennek egyrészt 21. századi pedagógiával és digitális oktatással hosszabb ideje foglalkozó szakmai portálként örülnünk kellene. És örülünk is, hiszen ez egy hatalmas lépést tesz a közoktatás. A kérdés az, hogy milyen irányban?

 

 

Azért azt leszögezhetjük, hogy az is komoly előrelépés hogy nem a digitális eszközöket az iskolából kiszorító rendeletről beszélt Czunyiné. Az is előfordulhat, hogy sok iskolában a vezetőség ennek fényében a pl. az okostelefonok használatát általában tiltó házirend passzust akár megváltoztatja, hiszen most már ’hivatalból’ kell szeretni ezeket az eszközöket. A program előnyei mellett azonban néhány komoly buktatót és nehézséget is látok, amelyekről az alábbiakban igyekszem röviden szólni.

 

 

A legelső komoly koncepcionális probléma a tablet, mint eszköz. Hogy lehet egy tárgy koncepcionális probléma? Nos, ahogy az ismerősöm is írta, arra, hogy a tankönyvek helyett digitális eszközön olvassunk, bőven elég egy e-olvasó, nemhogy egy tablet. A küönböző digitális iskola program (ilyen a Vodafone Digitális Iskola Programja, vagy a HiperSuli a Telenortól éppen) mind tableteket ad, és ettől várja az oktatás megújulását (a teljes képhez fontos kiegészítés, hogy a Telenor HiperSuliban billentyűzetet is kaptak a diákok). És persze az meg csak nem akar megújulni. De vajon miért? Véleményem szerint azért, mert a tabletek eszközként pontosan azt a paradigmát erősítik, amelytől a digitális iskola segítségével megpróbálnánk elmozdulni. A Magyar Időknek adott interjúban Czunyiné is említi, hogy hiszen ott van már a sok kísérleti tankönyv PDF-ben, ingyenesen a Nemzeti Köznevelési Portál oldalán. És igaza van, a kérdés csupán az, hogy tényleg azért van-e szükség a digitális eszközökre, hogy a papír helyett egy képernyőn, PDF-ben nézegessük a lapokat – persze még van hozzá pár animáció esetleg online elérhető videók (amit nagyjából senki nem a tableteken néz, mert hülye lenne – kivetítve egyszerre megnézheti mindenki, ha a tableteken nézik, akkor pedig a káosz mellett a sávszélesség korlátai is villámgyorsan kiábrándítják a tanárt a digitális pedagógiából). A kérdés, amire választ lenne jó kapnunk, még mielőtt ismét elköltünk sok milliárd forintot bármilyen eszközre, az nem más, mint hogy valóban mi teszi az iskolai oktatást 21. századivá? Miért nem olvashatunk átütő sikerről a tablet programokkal kapcsolatban?

 

 

Egyrészt, ahogy írtuk, a tableten PDF nézegetése pont azt erősíti meg, amit eddig is csináltunk. Véleményem szerint, egy közoktatásban indult (önszerveződő) digitális iskola program tapasztalatait leszűrve azt mondhatom, hogy a tabletek önmagukban semmi nem változtatnak. Legfeljebb annyit érünk el, hogy tanárként, vagy éppen oktatáspolitikusként elégedetten dőlhetünk hátra, hiszen kiosztottuk, illetve használtuk az eszközöket.

 

 

Amennyiben lehet iskolák digitalizációs szintjeiről beszélni, akkor, azt gondolom, ez a belépőszint. Ennek ismérvei: tabletet használunk, prezentációkat vetítünk ki, online keresést használunk az órán. Netán letöltünk a tabletekre bizonyos appokat, amelyeket a saját korlátozott területükön alkalmazunk is, játszunk velük. Mindez – hangsúlyozottan – nem baj, pusztán azt mondom, hogy ezzel a meglévő – tanár előad, diák hallgat, jegyzetel, néz, esetleg kérdez – oktatási paradigmát konzerváljuk. Ez pedig nem lehet cél, hiszen pont azért beszélünk 21. századi pedagógiáról, mert sokan felismerték, hogy a hagyományos, tudásátadáson alapuló oktatás nem képes hatékonyan felkészíteni a diákokat a 21. század kihívásaira. Összefoglalva: a belépőszint akkor gond, ha meg is reked az innováció itt.

 

 

A második szint az, amikor a tanár elkezd saját tartalmat fejleszteni, azaz például teszteket, interaktív feladatokat gyárt, használ visszajelző rendszereket (pl. Socrative, vagy az általunk fejlesztett, jóval egyszerűbb **Kösz, jól!), és ezért a digitális eszközök használata már nem csupán a tartalomfogyasztásra szolgál. Ezen a ponton egyébként elkezdenek kényelmetlenné válni a tabletek, ha nincs aktív toll vagy éppen billentyűzet hozzájuk, hiszen már nem csak néz, passzívan fogyaszt, netán a böngészőben keres a tanuló, hanem valódi interakcióba keveredik a technikával. Rövidebb, hosszabb válaszokat kell írnia (és már az sem mindegy, mondjuk nyelvtanórán, hogy használ-e ékezeteket), nehézkessé válik a használat. Ezt saját tapasztalatból is megerősíthetem, mivel a saját digitális iskola projektemhez is tableteket tudtam csak szerezni (természetesen billentyűzettel, hiszen nem a belépőszint volt a cél), egy idő után a diákok elkezdték saját gépeiket behozni, mert az kényelmesebb volt, és ismerték, meg a tabletek mérete is zavarta már őket, fontosabb lett, hogy nagyobb legyen a képernyő mérete.

 

 

A harmadik, általam megcélzott szint, kilép a tudástranszferen alapuló, 20. századi oktatási modellből. Ennek ismérvei: a diákok digitális osztályteremben dolgoznak, ezt minden órán használják (ilyen pl. a Microsoft Classroom, amit mi is használunk). Ezzel digitális kollaborációs tér nyílik, lehetőségük lesz online beadni a házi feladatokat, a javítás, értékelés folyamata átalakul, a tananyag is elérhető online. Megvalósul a kifordított osztályterem, a diákok a ’tényanyagot’ akár otthon, vagy az órán de önállóan is elsajátíthatják, Skype kapcsolatban lehet az is, aki hiányzik, de szeretné tudni, hogy mi történik az órán. Mindehhez – talán nem meglepetés – nem elég egy tablet, vagy egy e-olvasó. Nem feltétlenül túlságosan erős, de számítógépek kellenek. Billentyűzettel, elég internet sávszélességgel ahhoz, hogy a Classroom felhőben futó alkalmazásait használni (és kihasználni) lehessen. Ha ezeket a kereteket adjuk meg, lehetőséget biztosítunk arra, hogy a jövőben más szemléletű órákra is felkészülhessenek a pedagógusok. Ha maradunk a billentyűzet, aktív toll nélküli tableteknél, akkor a mostani oktatási paradigmát mélyítjük el még jobban, ráadásul a modernizálás mázát festve rá. Ha sikerül a kormánynak valóban tíz millárdokat elkölteni ilyen eszközökre, látványos technológiai fejlesztéssel sikerül még messzebbre lökni a közoktatást a 21. századtól. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen irányú fejlesztés a tanárképzésben is azt vonja maga után, hogy appokat gyűjtünk majd, megtanulunk keresésen alapuló feladatokat készíteni, netán tesztmotorokkal ismerkedünk. Ezzel pedig egy hatalmas lehetőséget szalasztunk el, és véleményem szerint erősen meghaladott pedagógiai koncepciót szolgálunk ki módszertanilag meghaladott eszközökkel, mintegy röghöz kötve a közoktatás szereplőit.

 

 

Forrás: http://tanarblog.hu

© Raabe Klett Kft. | Minden jog fenntartva | Tel: +36 1 320 8632 | Email: raabe@raabe.hu | 1116 Budapest, Temesvár u. 20. I. épület I. emelet