Termék Kategóriák
0 termék - 0 Ft

Agyhártyagyulladás: méregdrága a védelmet nyújtó vakcina

Bár a kormány látszólag megnyugtatóan rendezte az agyhártyagyulladás ügyét, amikor a decemberi két haláleset után idén januártól ingyenessé tette a C típusú Meningococcus elleni védőoltást, a valóságban rengeteg pénzt kell fizetnünk, ha teljes biztonságban szeretnénk tudni utódainkat. Sok szülő, aki a közelmúltbeli halálesetek miatt siet az ingyenes vakcinával beoltatni a gyermekét, csak a gyermekorvosnál szembesül vele, hogy ha teljes védelmet akar, ahhoz további kétféle oltás beadása szükséges az ingyenes mellé.


 
  Ezek összesen akár 130 ezer forintba is kerülhetnek – ráadásul a B típusú baktériumtörzs ellen védő, méregdrága vakcinából nincs is elég az országban – tudta meg a Magyar Nemzet. Ha az állam átvállalná agyhártyagyulladás valamennyi fajtája ellen szükséges védőoltás költségét, akkor 17-18 milliárd forintból megoldhatná az évente születő kilencvenezer csecsemő védelmét.A januártól ingyenes védőoltás ugyanis csak az egyik, amúgy kevesebb áldozatot szedő baktériumtörzs ellen véd, ráadásul ez a vakcina eddig sem volt túl drága, ezért a gyerekek jelentős részét már beoltatták a szülők a betegség ellen.
 
 

Minden tizedik ember hordozza

 
Kádár Ferenc gyermekorvos szerint egyébként minden tizedik ember hordozza a baktériumot a torokváladékában, csak éppen tünetmentesen.

– A Meningococcus ugyanis csak akkor okoz bajt, ha valamilyen módon áttöri a nyálkahártya védőrétegét, és bekerül a véráramba. Az ekkor létrejövő agyhártyagyulladásnak vagy vérmérgezésnek már rendkívül magas a kockázata, viszont itthon rendkívül ritka – mondta.

A baktériumnak öt típusa létezik, fertőzés esetén mindegyik egyformán veszélyes, hazánkban viszont a B és a C törzs okozza az évi 30-50 fertőzésből a legtöbbet: háromnegyedét a B, és csupán 17 százalékát a C, ami ellen most ingyen oltanak.

Halálesetek a médiában ismertetetteken kívül is voltak, az idei nyolc haláleset többségét a B törzs okozta Magyarországon, ami ellen méregdrága a vakcina.
 
 

Akár a betegek egynegyede is belehal

 
Itthon egyébként a betegek akár egynegyede is életét veszti – ez sokkal magasabb, mint az európai nyolcszázalékos arány, ami adódhat abból, hogy nagyon nehéz felismerni időben a betegséget. A gennyes agyhártyagyulladás tünetei ugyanis kezdetben nagyon hasonlítanak egy sima vírusfertőzés tüneteire, épp csak a rosszabbodás gyorsasága feltűnő – órák alatt végzetessé válhat a betegség. Az orvost is megtévesztik a tünetek – mire a jellegzetes és feltűnő bőrvérzés megjelenik, gyakran már túl késő, hiába adják be az antibiotikumot. Ráadásul a túlélők jelentős százalékában maradandó károsodás alakulhat ki a betegség miatt.

 

A teljes cikket itt olvashatja el.

 

Forrás: Magyar Nemzet

© Raabe Klett Kft. | Minden jog fenntartva | Tel: +36 1 320 8632 | Email: raabe@raabe.hu | 1116 Budapest, Temesvár u. 20. I. épület I. emelet